2024. január 18., csütörtök

Közel az egyházszakadás

 

Közel az egyházszakadás

 

Soha nem voltunk ilyen közel az egyházszakadáshoz, mint Ferenc pápa „Fiducia supplicons” iratának megjelenése óta. Ferenc pápasága kezdetétől, mindig voltak erre utaló jelek, papok, teológiai csoportok vívtak egymással, a konzervatív és liberálisabb felfogás csapott össze. Most azonban kézzelfogható az elkülönülés a két tábor között. Kontinensek között dúl a csata, ebben már Magyarország is benne van. De még országon belül is vannak eltérések, a hivatalos katolikus álláspont és például egy domonkos rendi szerzetes pap között, amint azt látni fogjuk. Természetesen a Bécsben tanító, liberális katolikus teológusnőnk ujjong, ahogy az egész liberális világsajtó miután Ferenc pápa engedélyezte a homoszexuális párok megáldását. A katolikus egyház Nyugat - Európában üdvözli, sőt ők kérték ezt már egy ideje a pápától. Főként Közép-Európa és Afrika ellenáll, nem engedélyezi az áldást. Ezért mondható hogy közel az egyházszakadás.    

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatot adott ki az „áldás” ügyében. E szerint, „nemi identitásától és szexuális orientációjától függetlenül egyénenként minden embert megáldhatunk”, de kerülni kell a közös áldást egynemű párkapcsolatban élők és egyházilag nem érvényes házasságban élők esetében. Ugyanakkor kiemeli, hogy minden sajátos élethelyzetben élő testvérünket kísérjük szeretettel és tisztelettel. A lényeg tehát nagyon helyesen, az egyéni megáldáson van, de nem támogatott a párkapcsolat megáldása. Egy katolikus pap amikor megkérdezték tőle, hogy megáldaná e az azonos nemű párokat, azt válaszolta: Egyénileg, mint individuumot megáldom, de a párkapcsolatot nem, mert akkor a bűnt szentesíteném.

Hasonlóan vélekedik a lengyel egyház is. A lengyel püspöki konferencia nyilatkozatában azt mondta, hogy az azonos neműek együttélésének megáldása, nem lehetséges.

Afrika 30 államában a homoszexualitás tiltott, halálbüntetéssel is sújtható. Megtiltották a papoknak, hogy ilyen áldást adjanak. A liberális sajtó szerint, az egyház a kirekesztő törvény mellé állt. De az igazság az, hogy Afrika, ahol a hit erőssége sokszorosa az európainak, Isten törvénye mellett állt ki határozottan. Nigériai katolikusok azt nyilatkozták, hogy „az egyházban továbbra sincs lehetőség az azonos neműek együttélésének, és tevékenységének megáldására”. Kinyilvánították, hogy a „homoszexuális párok megáldása, ellentétes Isten törvényével, az egyház tanításával, a nemzet törvényeivel, a nép kulturális érzékenységével”.

 

Ezzel ellentétben, Nyugat-Európában a liberális kultúra uralkodik a társadalomban, ahol a hit megrendült, ahol templomokat zárnak be, ahol megcsappant a hívek száma, üdvözli az „áldást”. Élen jár ebben Németország, Belgium, Svájc. Püspökeik régóta kérik az azonos nemű párok megáldásának lehetőségét. A „Fiducia supplicons”-ban úgy érzik a nyitott egyház iránti vágy teljesül, ettől remélik, hogy közelebb hozzák a híveket az egyházhoz. Sajnos, ők súlyosan tévednek, mert ezzel csak Isten törvényeivel szállnak szembe.

Jól mondja, a pápa konzervatív bírálója Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa, hogy ez „önellentmondásos”, a püspököknek tiltsák meg az áldásokat.

 

Az azonos nemű párok megáldásáról rendelkező nyilatkozathoz szólt hozzá írásában, Tokodi László (O.P.) domonkos rendi szerzetes pap, a debreceni Szent László Domonkos plébánia vezetője. Írásából kiderül, hogy ellentétes véleményt képvisel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatával. Így már országon belül is itt a szakadás.

Idézi a Bibliából az áldás és a megtérés szép példáját. („Megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából”(Csel3,26). Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem áldhatja meg a bűnt, csak a bűnös embert. Arra is felhívja a figyelmet, hogy Ferenc pápa rendelete, nemcsak az azonos nemű párokra vonatkozik, hanem a nem egyházi házasságban élő különböző nemű párokra is. A Bibliában további igazolásokat talál arra, hogy az áldás, a gonosz hatalmának megtörését is szolgálja. („jóval győzd le a rosszat”(Róm12,21). Az áldás könnyeket fakasztó, megtérésre serkentő. Ezért hát, ne féljünk áldást adni a rendellenes helyzetben élő, és azonos nemű párokra- írja. Kapott azonban egy olyan kommentet Laci Atya, a CitizenGo vezető munkatársától, ami frappánsan romba dönti az egész érvelést.         

 

Schittl Eszter a CitizenGo képviseltében, itthon és külföldön sikerrel harcol a keresztény értékek védelme mellett. A következőket írta:

 

„Kedves Laci Atya!

Nagyon szép, amiket írsz a bűnös ember megáldásáról, ezzel szerintem senki nem vitatkozik. Senki nem mondja azt, hogy csak az igazak kapjanak áldást, a bűnösök ne. Hiszen mindannyian bűnösök vagyunk. A probléma a párok megáldásával van.

Egy rövid gondolatmenetre szeretnélek hívni ezzel kapcsolatban, ha megengeded:

Miért nem elegendő az egyénileg adott áldás, ami eddig is lehetséges volt az ilyen kapcsolatokban élők számára? Miért fontos párban adni? Milyen többlete van a párban adott áldásnak, amiért ezt a kaput ki kellett nyitni?

Ha a válaszban bármilyen módon a kapcsolatuk szerepel, akkor rögtön el is érkeztünk az ellentmondáshoz, mivel pont a kapcsolat maga a problémás, nem Isten szerinti, azt elvileg nem is foglalhatja magában az áldás.

Ha nem a kapcsolat az úgynevezett "többlet", ami miatt párban szükséges adni nekik az áldást, akkor mi?

Ha nincs ilyen "többlet", ami páros áldás mellett szólna az ilyen pároknak, akkor miért nem lehet személyenként megáldani őket, ahogy eddig is?

Főleg, hogy összezavarodottságot, sőt, botrányt is okoznak az ilyen páros áldások.. Nem zavarná meg, botránkoztatná meg a gyerekeket kézen fogott férfiakat vagy nőket látni áldást kapni? Vagy amikor a szeretővel áll az áldáshoz, akinek otthon házastársa, gyerekei vannak? Mit okoz ez az otthagyott házaspár lelkében? Mit közvetít ezzel az egyház feléje? Vagy azok felé, akik Jézusért nem kezdenek új párkapcsolatba soha a zátonyra futott házasságuk után sem.. Nem zavarja össze a gyermeket, ha az új párjával látja a szülőjét a paptól áldást kapni? Eszembe jut az országúti ferenceseknél évente megrendezett szerelmesek miséje, és az ottani áldások. Rendben lenne akkor, ha mostantól rendezetlen párok, homoszexuális párok is beállnának a sorba?

Ezek mind valós problémák lehetnek ott, ahol ezek az áldások elkezdődnek...”

 

Hazánkban még van egy ellenzéke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állásfoglalásának. Beer Miklós a volt váci megyéspüspök, aki állandó szereplője a balos médiának, ahol liberális elveit gyakran teszik közzé. Most is nyilatkozott, és bizony nem meglepő, amit mondott, eddigi nyilatkozatait ismerve.  Azt mondta: „A melegekhez való hozzáállását (ti. Ferenc pápa) nem tudom másként értelmezni, mint az elesettekkel, hátrányos helyzetűekkel, a valamiféle fogyatékkal élőkkel szemben tanúsított megértést, irgalmas lelkületet, amit megint sokan nem értenek”. Még hozzátette, hogy ezek az emberek sokszor a fájdalmukat fejezik ki, nem tehetnek az irányultságukról, de szeretnének az egyházban maradni.

Mit mondhatunk erre? Ez valójában nem más, mint Isten törvényeit figyelmen kívül hagyó liberális humanizmus, a mi Isten nélkül is jók vagyunk felfogása. Hasonló ehhez Hodász András a kiugrott ma már homoszexuális párkapcsolatban élő volt katolikus pap felfogása. Legutóbbi podcastjában azt fejtegette, hogy azonos neműek is hűségben és szeretetben élhetnek. E szerint a szeretet mindent befed, csakhogy a szeretettel nem lehet bűnöket befedni, mint ahogy ma sokan képzelik.

Egy szent életű katolikus apáca, akinek Jézus megmutatta a mennyet és a poklot, megrázó élményéről így számolt be. A pokolban járva láttam a földön egy homoszexuális kapcsolatban élő lelket, aki iszonyatos kínok között volt és azt mondta, bűnéről. „Szeretetnek neveztük”.

Az egyházszakadás azok között jön létre, akik megmaradtak az igaz hitben, és akik behódoltak a „világ fejedelmének”. Nekünk nem a világhoz kell igazodnunk, hanem Isten Igéjéhez. Addig kell engedelmeskednünk, amíg az egyház parancsai nem állnak ellentmondásban Isten törvényével.          

GYŐZ A SZERETET

 

Győz a szeretet

A zsidó-keresztény vallás hozta a világba a szeretet parancsát. Az egész világon ahol várják a kis Jézus megszületését, a szeretetet ünneplik. Már az ószövetségi próféták idején világossá lett, hogy egy igaz Isten van a világon, aki a szeretetet hirdeti, Jézus pedig azért jött, hogy beteljesítse azt. „Szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr!”(3Móz19,18) Az arabok, akik a zsidók közelében éltek és megirigyelték tőlük a Tórát/Ószövetség Isten szavát, és később ellenőrizhetetlen forrásból megkapták a Koránt, ezt vajon miért nem tanulták meg belőle? Ugyanis a Tórát ismerték és alapul vették, magukat is ábrahámi vallásúnak mondják. Mármint a szeretetet, miért lett a Korán a gyilkosság, gyűlölet vallása a muszlim terroristák számára? Amikor a szeretet megszületésére várakozunk, miért halljuk, hogy 28 késszúrással megölte, és annyit akart ölni amennyit csak tud. Miért hallottuk Izraelből, hogy kegyetlen bestialitással megölték a gyerekeket, nőket, akit értek a muszlimok. Miért halljuk, hogy késsel támad ártatlan gyerekekre, Allah Akbart kiáltva a migráns muszlim. És hogy fajulhatott el annyira a gondolkodásuk, hogy a bestiális gyilkosságokért azt hiszik, a mennybe kerülnek?

Nem, a gyilkosságokért a pokolba kerültök, és nem fog számítani, hogy a vallásotok vitt erre az útra benneteket. Tudjátok a tízparancsolatot, Ne ölj! Mégis megszegitek, sőt ezért jutalmat vártok Istentől. A ti atyátok nem Isten, hanem a sátán, neki szolgáltok. Miért nem írják ki az európaiak, minden helyre ahol a migráns muszlimok megfordulnak, hogy óriási tévedésben vagytok, a pokol lesz a jussotok, mert Isten parancsa a szeretet. Jézus értetek is meghalt a kereszten, hogy bűneitekből megváltson, de nem fordultok hozzá, elhiszitek, amit vallási iratotok hazudik nektek, hogy nem Jézus halt meg a kereszten, hogy Ő nem Isten Fia. Elhiszitek, hogy a gyűlöletért, gyilkosságért Isten megjutalmaz benneteket. Európaiak írjátok ki mindenhová „Isten a szeretet”, a szeretetben élőket várja a mennyország. A muszlimok megtérítése lenne az európaiak feladata, ehelyett a tolerancia hazugságait tanítják, hogy minden vallás egyenlő, hogy minden út, ugyanoda visz. Nem, van olyan út, ami a pokolba visz, és ennek neve a gyűlölet, gyilkosság. Van olyan út, ami a mennyországba visz, ennek neve a szeretet, megbocsátás, mert azt mondja az Úr : „A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”(Galata5:22-23). Jézus világosan megmondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam”(Jan14,6).

Mikor kezdődött ez az őrület? A 9/11-el, vagy még korábban? Mikor gondolták úgy, hogy emberek legyilkolása juttat a mennybe? Akkor liberálisaink még úgy védelmezték őket, hogy lázadnak az amerikai kultúra ellen. Még ha a fogyasztói kultúra ellen az erkölcstelenségek, az abortuszok ellen lázadnának, de erről szó sem volt, csupán Amerika gyűlöletről volt szó, és valószínűsíthető, hogy a zsidó állam támogatása miatt. A zsidó a muszlimok ősellensége, mert ők a „választott nép”, Isten népe, ezért gyűlölik. Mohamed mennyire szerette volna, ha az arab nép kapja Isten igéjét, a barlangban is ezért meditált, amikor megjelent „valami erő”, megrohanta, ráparancsolt, hogy „Írd!”. És leírta, hogy a zsidókat és keresztényeket, le kell gyilkolni, mert „ők a ti ellenségeitek”. „Aki Allah útján harcol, nagy fizetséget fog kapni a túlvilágon” 4, 57-84. „Ha hátat fordítanak nektek, akkor ragadjátok meg őket..(4.89)- írja a Korán.

Ma, amikor annyira elhomályosult az ember látása, azt mondja erre, tisztelni kell minden vallást, és minden vallás egyenlő értékű. Ez a posztmodern és a liberális gondolkodás terméke, a tolerancia, meg ne sértsünk más vallásokat, mert „minden megváltáskeresést egyenlőnek fogadunk el”. Azért el kellene gondolkodni azon, amikor egy vallás a gyűlöletre, gyilkosságra hív és különösképpen a zsidók és keresztények ellen, és még mennyországgal is kecsegtet, legyilkolásuk nyomán. Vajon milyen forrásból, jöttek a Korán szúrái? Minden pogány vallás „valami erő”közreműködésével jött létre, ahol nincsenek „tanúk”. Csak egy misztikus ember és „valami erő” párbeszéde, ahogy ez Mohamed esetében is történt. (Persze, ma már a pogány szót sem lehet kiejteni, a posztmodern tolerancia korában.) Csak a zsidó-keresztény vallás rendelkezik „tanúk”-al. Tanú, az egész zsidó nép, a Sínai hegy lábánál, amikor hallják Isten hangját. „Tanúim vagytok” –mondta Isten. Tanúi a próféták, akik közvetítik Isten üzeneteit. Később Jézus a 12 apostolnak mondta, akik látták minden tettét, feltámadását, „tanúim lesztek”. Ahogyan a szeretet szó, csak ebben a vallásban szerepel, úgy „tanúk” is csak itt vannak, az egy igaz Isten létére. 

Jézus azt mondja, aki tagadja, hogy Isten fia és ő a Megváltó, az a sátántól van. A korábbi századokban a katolikus vallás egyértelműen leírta, hogy az iszlám mögött, a legnagyobb összesített démon áll. Amikor XVI. Benedek pápa némi utalással élt, hogy nem stimmel valami a gyűlölet vallásában, azonnal le kellett mondania, mert óriási botrány lett belőle, hiszen korunk vallása a tolerancia. És ami mögötte van a hazugság, az elhallgatás, mert nehogy más érzékenységét megsértsük. A saját érdekükben sértsük csak meg az érzékenységüket. Mondjuk el az igazságot, függesszük ki mindenhová. Isten a szeretet, parancsa a szeretet, Jézus a világ Megváltója, aki gyűlölködik és gyilkol, az a pokolra jut.

Meddig hallgatjuk még, hogy 28 késszúrással megölte, hogy az oltár mögött miséző papot megölte, az ártatlan kisgyerekeket megölte?

Inkább írjuk ki mindenhová Európában: Isten a szeretet- Jézus megbocsátó és kegyelmes, de csak ha kéred Őt. Ha gyilkolni akarsz a poklot választod!

 

 

 

2020. május 5., kedd

Biblikus vitairat: Itt van május elseje...és a Júdás lelkész esete

Biblikus vitairat: Itt van május elseje...és a Júdás lelkész esete: Itt van május elseje… és a Júdás lelkész esete Ezzel a szocialista mozgalmi dallal indult a Klubrádió adása pénteken. De a Békemenetek...

Itt van május elseje...és a Júdás lelkész esete


Itt van május elseje… és a Júdás lelkész esete
Ezzel a szocialista mozgalmi dallal indult a Klubrádió adása pénteken. De a Békemeneteket is hasonló szoci mozgalmi dalok üvöltetésével szokták zavarni az ellenzékiek. Május 1 - én a munka ünnepén, demonstrációt hirdetett az ellenzék, adománygyűjtés címén. Céljuk azonban nem más, minthogy a kormányt azzal vádolhassák, lám nem gondoskodik a rászorulókról. Miközben tényleg vannak rászorulók, mindig voltak és mindig lesznek, mégis hamis dolog az adakozás nemes tettét politikai célra használni. A rendezvényt a „börtönbiznisz” révén elhíresült Magyar György szervezte, aki bár politikailag megbukott, mégis a baloldal megmondó embereként szerepel. Nem kis része van abban, hogy a különleges intézkedéseket kívánó járványhelyzet és a kormány erre adott válaszát, teljhatalomként és elítélendő diktatórikus intézkedésekként kezdte hirdetni az ellenzék, majd e hazugságot átvette a nyugati balliberális sajtó. Minden támadás, ami kívülről érkezett ennek kapcsán az ellenzék e hazugságának köszönhető, és a szocialista internacionalizmus csatornáin a hamis vád, a világ minden részébe eljutott.  A rendezvény másik meghatározó alakja Iványi Gábor metodista lelkész volt, aki a Klubrádióban megdöbbentő nyilatkozatot tett ezen a napon.  
E május elsejei adománygyűjtésnek álcázott demonstráció célja is nem más volt, mint az emberek uszítása a kormány ellen, és a külföld értesítése a média által. Minderről az a Klubrádió közvetített, amelyik hosszú évek óta folyamatos hazugságokat terjeszt, a kormány minden intézkedését, még járvány idején is, negatívba fordítja át, és uszít a kormány ellen. Az a Klubrádió ez, amelyik az új Alkotmány megjelenése idején, külön műsort indított évekig, hogy fenntartsa az Alkotmány és a kormány iránti ellenérzést. Azt az Alkotmányt támadta, mely a Szent István-i örökséget, azaz a kereszténység útján való járást hirdette meg, és később törvénybe is iktatta a keresztény kultúra védelmét. Az ateista szocialista balliberális erőknek azonban nem tetszik a keresztény, nemzeti örökséghez való visszatérés, így folyamatosan támadják a kormányt, és ezt teszik ugyanezért a nemzetközi balosok is.
A Klubrádió a demonstráció kapcsán először Iványi Gábort kérdezte, aki metodista lelkészként, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán állandó fészket nyújt a szocialista balos embereknek, helyt adva kormányellenes témájú konferenciáknak. Keresztény létére, leghangosabban támadja a kormány keresztény politikáját. A Népszavában megjelenő döbbenetes keresztény gyalázó karikatúráról azt mondta a riporter kérdésére, hogy „nagyon szellemes és jó kép”. Azt hogy mennyire szellemesnek tartja, többször megismételte, mert szerinte Jézusnak nincs szüksége védelemre, így reméli, hogy a bíróság nem ítéli el emiatt az újságot, mert a KDNP beperelte. Már eleve az, hogy karikatúrát készítenek a kereszten függő Jézusról, blaszfémiának számít, és a hozzá fűzött „vicces” szöveg csakúgy („alapbetegsége függőséget okozott”). Miközben Jézus a legnagyobb szenvedést élte át értünk, mert a mi bűneinkért feszítették keresztre, eközben a magát Isten szolgájának tartó metodista lelkész egyetért a gúnyolódókkal. Ez nem más, mint Júdás tette, aki elárulta Jézust. Ezért meglepő, hogy még ő emleget Isten általi elszámolást, amikor majd egyszer meg kell jelenni előtte, hogy vajon mennyire volt keresztény a KDNP? A lelkésznek ez a legfőbb kérdése, miközben éppen fordítva, neki kellene önmagának ezt a kérdést feltennie. Nem csak emiatt, hanem a többnyire ateista, keresztényellenes, szocialista és balliberális ellenzéki emberek támogatása miatt is.
Csúnya dolog a szolidaritást (adománygyűjtés) összekeverni a kormány ellenes lázítással, most amikor összefogásra lenne szükség. Azonban láthatjuk, hogy míg a kormány inaszakadtáig dolgozik, hogy az embereket a koronavírustól megvédje, diktatúrát kiáltanak, így nemzetközi össztüzet zúdítva az országra, amikor a védekezésre kellene összpontosítania. A kormány ebben a nehéz helyzetben, nem győzi a hamis vádakat elhárítani a feje fölül, még olyan átlátszó hazugságokat is kénytelen kivédeni, hogy a Parlament nem működik. Ez pedig mind az ellenzék soraiból származik, ami felér a hazaárulással ebben a nehéz időben. Az ellenzék van a saját hatalmi vágyaival elfoglalva, amit megfordítva a kormányra fog.
De mindez nem elég, elkezdték hirdetni a „feltétel nélküli alapjövedelmet”, ami nyilvánvalóan a teljes csődöt jelentené az ország számára. Elképzelésük megegyezik, azzal a szocialista utópiával, ami már egyszer eladósította az országot, igaz ott volt látszatmunka. Iványi Gábor, Majtényi László a Klubrádióban, Tordai Bence más fórumon mind a feltétel nélküli alapjövedelmet szajkózza. Ez azt jelenti, hogy munka nélkül jusson mindenki jövedelemhez. A kormány álláspontja mindig is a munka biztosítása volt, és a munkanélküliség lecsökkentésével, ebben jelentős sikereket ért el, az előző Gyurcsány kormány nagy munkanélküliségéhez képest. Ez egy másfajta létfilozófia, ami visszaadja az embernek a méltóságot. Most azonban azt halljuk az ellenzék soraiból, hogy Ferenc pápa is ugyanazt mondja, mint az ellenzék: mindenkinek jövedelmet. Csakhogy ez hazugság, mert Ferenc pápa azt mondta a munka ünnepén, a munkás Szent József napján, hogy „Senkinek se hiányozzon a munka, a méltó jövedelem”. Hangsúlyozta, hogy nem elég a jövedelem, a munka méltósága fontos. Az ellenzék azonban azt akarja, élükön a Júdás pappal, Iványi Gáborral, hogy mindenki üljön otthon munka nélkül, miközben kapja a pénzt. Hová lenne így az ember méltósága? Végső céljuk azonban az ország csődbe juttatása, mert így remélik, hogy megbukik a kormány és végre ők birtokolhatnák a hatalmat.
Isten őrizzen meg bennünket ettől!

2020. április 4., szombat

Biblikus vitairat: Gyógyulás koronavírus idején

Biblikus vitairat: Gyógyulás koronavírus idején: Naponta százak halnak meg a koronavírusban, emberek tízezrei pedig bezártságban élnek, nagy szenvedésben. Ilyenkor felmerül bennünk, hog...

Gyógyulás koronavírus idején


Naponta százak halnak meg a koronavírusban, emberek tízezrei pedig bezártságban élnek, nagy szenvedésben. Ilyenkor felmerül bennünk, hogy Isten miért nem segít, egyáltalán tud segíteni, vagy tétlenül nézi a szenvedést? Vagy Isten nevelni akar bennünket, most valamit meg kell tanulnunk ebben a nagy szenvedésben? Talán soha nem látott bűnökben van az emberiség, aminek büntetése a csapás? Próbáljunk meg minderre válaszolni, ami bizony nem könnyű, és igen különböző véleményeket olvashatunk.
Isten beavatkozik a természeti törvényekbe
Jézus tanítóévei alatt folyamatosan gyógyított. Erről azt mondta „az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat”(Ján14,9-10) E szerint a gyógyítás Isten munkája, mert „Isten cselekszik”(Ján6,38). Mi ebben az ember része? Ő csak él, eszik, iszik, dolgozik, családot alapít, teszi az élet dolgait, és váratlanul rátörnek betegségek, amiben ő vétlen? Talán a rendszer hibája, Isten teremtett egy olyan világot, amiben az ember vétlen áldozat? A mai liberális posztmodern világban ezzel a véleménnyel is találkozunk, főként liberális teológusok munkáiban, ahol rendszerhiba, a teremtés anomáliája az emberi szenvedés. E szerint Isten káoszt teremtett és ő is csak sajnálkozva nézi a szenvedő embert. Szerintük Isten nem avatkozik be, ő sem tudja megváltoztatni a természeti törvényeket. Az Ószövetség ezzel szemben azt mondja, „meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi a sebeiket”(Zsolt147,3). Ugyanez az Újszövetségben: „Az Úr lelke van rajtam. Ő küldött el, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, és hogy bejelentsem azt, hogy a foglyok szabadon bocsáttatnak, a vakok látni fognak…”(Luk4, 18-19.)
Láthatjuk, hogy a Biblia a liberális toposzok ellenkezőjét mondja az Ószövetségtől kezdve, Jézus meg egyenesen cselekszi, tehát nagyon is beavatkozik a természeti törvényekbe. Ugyanezt teszik apostolai és a mai főként karizmatikus pünkösdi gyógyítók, ahol a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák járnak, főként afrikai missziós területeken, ahol a hit még elementáris, élő.
Az bizonyos, hogy nem Isten helyez betegséget az emberre, ő meggyógyítja azt. „Az én nevemben (Jézus) ördögöket űznek… betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak”(Mk16, 15-18) „Beteg e valaki közületek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úr nevében.”(Jak5,14-16) E szerint az imádság éppolyan hatékony, mint a felkent, kézzel gyógyító tevékenysége. De meghallgattatik e mindig az ima? Kell e mindig gyógyulást kérni? Az is a Bibliában szerepel, „ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni”(2Tim2,12) ez bizony azt jelenti, hogy a szenvedés felvállalása magasabb jutalommal jár. Ennek szép példái napjainkban az olasz papok, akik közül már 50 meghalt. Egy közülük kifejezetten felajánlotta az életét, egy fiatalabbnak adva át a lélegeztető gépet. A többiek naponta járták a fertőzött területeket, látogatták a haldoklókat, hogy nekik vigaszt és feloldozást adjanak, míg végül ők is életüket adták másokért. Ennél pedig nincs nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja másokért, ahogy ezt a példát nekünk Jézus megadta.
Isten most tanít bennünket?
A Biblia írja „mert akit szeret, az Úr megdorgálja”(Zsid, 12,6) Vajon Isten, nevelő célzattal helyez betegséget az emberre? Jób esetében azt látjuk, hogy nem Isten tesz ilyet, hanem megengedi az ördögnek, hogy romlást vigyen az életébe. Ez viszont a hűség próbája volt, de még itt sem Isten helyezett betegséget Jóbra. Csak megengedte a sátánnak, de végül „eltávolította Jóbról a csapást”. Sokszor halljuk, hogy „ebből sokat tanultam”. Mégiscsak nevel Isten betegséggel? Valószínű az igazság az, hogy Isten megengedi, hogy szenvedj, míg fel nem ismered bűnödet és abba nem hagyod, de nem ő tette rád. Az alkoholista mája tönkremegy, és csak magát okolhatja, és hiába imádkozik, ha bűnét nem hagyja el. Másrészt Pió atyánál találunk egy zseniális történetet a kisgyermekről és kézimunkázó anyjáról. A gyerek a kiszsámolyon ül, csak a fonákját látja a munkának, az összevissza csomókat. Amikor rákérdez, miért csinál édesanyja csúnya csomókat, megmutatja neki a színét, a csodás mintázatot. Az atya azzal zárja történetét, hogy „Mi mindannyian a kis zsámolyon ülünk”. Mi pedig csak remélhetjük, hogy egyszer meglátjuk a színét is, azaz Isten csodálatos tervét velünk.
Gyógyulás bűnfelismeréssel
„Aki bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghallván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg”(1Pét2,24) Ebben az Igében is együtt szerepel a bűn és gyógyulás, Jézus megváltása által. Ő vette el a bűneinket, felvitte a keresztfára, hogy elhagyjuk bűneinket és meggyógyuljunk. Ez szinkronban van azzal, amit az Ószövetség és Emmerick Anna Katalin mondott, hogy „a bűn megtestesülése a betegség”. A bűnfelismerés és bűnelhagyás is benne van (bűnöknek meghallván), mint a betegségből gyógyulás záloga. A bűnös életből az ő sebei árán tudunk kikerülni. Ne feledjük, amikor gyógyított, egyben megváltotta az embert bűneiből is azzal az elvárással, hogy „ne vétkezz többé”. A gyógyulás záloga Jézus vére, a mi részünkről pedig a bűn felismerése és elhagyása. Ezzel akár mindenki meggyógyulhatna, ha felismerné mivel vétkezett és nem követné el többé, bocsánatot kérve bűnbánatot tartana.
 Junghoz a híres pszichiáterhez elment egy férfi mentális panaszokkal. Jung kikérdezte az életét, amiből kiderült, hogy van egy barátnője, aki szűkös fizetéséből minden évben gyűjtöget annyit, hogy ő elmehessen nyaralni, teszi ezt abban a reményben, hogy elveszi feleségül. A férfinek esze ágában sem volt elvenni a nőt, de nyugodt szívvel nyaralt a pénzén. Mikor a pszichiáter rámutatott a morális bukfencre, a férfi megsértődött, nem ment többé. Csak fel kellett volna ismernie a bűnt és meggyógyult volna, de nem ezt választotta. Vajon hányan kerülünk ilyen csapdába? Csak fel kellene ismerni a bűnünket és meggyógyulnánk, de mi képtelenek vagyunk erre.
Hajszolt életünkben most a megállással hátha felismerjük, hogy a nagy mammon a pénz uralkodik rajtunk, meglátjuk mit tettünk a természettel, a vizeinkkel, a levegővel, ételeinkkel, mit tettünk a családdal, hová jutottunk nagy liberális szabadságunkban.
És meggyógyulunk.
Párizsban és más nagyvárosokban annyira lecsökkent a zajszint, hogy csak a madarak éneke hallatszik. Hátha ebben a nagy csendben, Isten hangját is meghalljuk.