2016. augusztus 25., csütörtök

Biblikus vitairat: Bayer kontra balliberális vita

Biblikus vitairat: Bayer kontra balliberális vita: A megbocsátatlanság a társadalom betegsége Bayer kontra balliberális vita A “lovagkereszt vita” csak felújított és felszínre hozo...

Bayer kontra balliberális vita



A megbocsátatlanság a társadalom betegsége
Bayer kontra balliberális vita

A “lovagkereszt vita” csak felújított és felszínre hozott egy régi megoldatlan problémát, mely alvó aknaként jelen van Magyarország kebelében. Kezdetei talán a Tanácsköztársaság „dicső”- átkos 133 napja, a népi-urbánus ellentét, a 45-ös felszabadulás-leigázás vitáiban keresendők.
A pszichológiai kutatások ma már bebizonyították, hogy az emberi betegségek 80%-a a megbocsátatlanság a gyűlölködés és a negatív beszéd miatt van. Ez társadalmi szintre kivetítve egy beteg társadalom képét mutatja. Hazánkban mindez még fokozottabb szinten van jelen, történelmi okok folytán, amire még kitérünk.
Mit csináltok ti jobb és balosok?

Mik a következmények? Mindig újabb okok miatt régóta folyik a negatív kampány, a nívótlan személyeskedés, ami a társadalmi anyagi különbségekre van kihegyezve. Ennek egyedüli célja a regnáló jobboldali kormány elleni folyamatos elégedetlenségre ösztönzés, és szinten tartás.
Szünet nélküli az állandó rágalmazás, az állam vezetőinek kigúnyolása és az ellenük való uszítás. De nem jön a fekete kocsi… nem baj, ők akkor is azt kiabálják, itt óriási a korrupció és csalás, itt nincs szabadság, diktatórikus társadalom van és korlátozzák a szólásszabadságot. Vajon hogy tehetnék meg mindezt, ha valóban így lenne? Ez a politikai paródia!                   
Azt sulykolják ideológiai elnyomás és diktatúra van. De nem jön a fekete kocsi… orbáni bűnszervezettel vádolnak, maffiaállammal rágalmaznak. És nem jön a fekete kocsi….Lefasisztáznak. De nem jön a fekete kocsi… A történelmi kereszténységet a fasizmussal azonosítják, ezért leköpködnek. De nem jön a fekete kocsi…
Antiszemitizmussal vádolnak. A kormány gesztusokat tesz, zsinagógákat újít fel, párbeszédeket kezdeményez, tanácsadót kér közülük, bocsánatot kér itthon és az EU-ban. Holocaust ünnepségek, koszorúzások, jutalmazások, ökumené. Mindhiába! Nincs, aki értse a bocsánatkérést és a békejobbot. Tovább folyik a rágalmazás a negatív címkézés a „neonáci békemenet” és társai. De nem jön a fekete kocsi… lehet tehát továbbra is üvölteni bátran ITT NINCS SZÓLÁSSZABADSÁG, DIKTATÚRA VAN!
Mikor lesz vége a politikai paródiának? Mikor omlik le a hazugság sötét címke fala?
Fontos a játszmafelismerés! Ahogyan a családi játszmákban, ha nem ismerik fel és nem húzzák meg a határokat, a bántalmazás egyre súlyosabb lesz. Mindezek következtében olyan rossz a nemzetközi megítélés, így azt mondhatnók, „az amerikaiak már a spájzban vannak”. Lehet mondani, mindez az amerikai politikai és gazdasági érdekek miatt történik. Most azonban figyeljünk csak az eszmei harcra! Ki kell gyógyulni a gyűlöletből, meg kell tanulni megbocsátani társadalmi szinten is. Kell egy pozitív szenvedély, a jónak közös keresése. 

A „zsidógyűlölő keresztény” is egymással ellentétes fogalmak. A pápa ebben is megtette a gesztust, amikor azt mondta: „a zsidók, a mi idősebb testvéreink”. Ám ha a „cionizmus” szitokszó a felismerés helyett, hogy ez csupán a Sion hegyére, a Mózes által vezetett régi hazába való visszatérést jelenti, békesség aligha várható. A háború utáni zsidó hazatérést szorgalmazók utódai, most azt kiáltják jobbról,„El a kezekkel Palesztinától!” A hazatérők egyszeriben agresszorokká változtak a médiamanipulációk következtében. A biblikus alapokra hivatkozó jobboldaltól egy reális bemutatás nem gesztus, hanem az igazság képviselete lenne. A nemzetközi egyoldalú izraeli agresszió és a szegény üldözött palesztinai nép bemutatás helyett, megpróbálnánk mi magyarok élenjárni a kiegyensúlyozott bemutatásban, az lenne a valódi békekötés első jele.
Ha a zsidóság Európában van az a baj, ha hazamegy az a baj? Ki akkor az üldöző és az üldözött? Ki az agresszor és ki a bántalmazott? Mit csináltak itt a zsidók? Talán munka nélkül élősködtek? Bűnük éppen az volt, hogy nagyon is szorgalmasak voltak mind a tanulásban, mind a munkában és ennek látható eredménye lett. Kevésbé publikált, hogy a „zsidó kitűnőség” a Tóra, azaz a keresztények Ószövetsége, kisgyermekkortól való mindennapi olvasásának és értelmezésének eredménye. Mai napig le vagyunk maradva a nemzetközi oktatási összehasonlító vizsgálatok szerint, a „szövegértés” képességében, ami a tanulás alapja. Minden európai zsidó család asztalán ott volt a Tóra/Ószövetség, aminek értelmezése a gyerekek mindennapi feladata volt, ami pedig kiművelte a tanulási képességeket. Ehhez még hozzájárul az Istenbe vetett hit óriási ereje, a több generációs „áldás” kegyelme, mely azt ígéri, „mindig a fej leszel, sohasem a farok”. A híres találmányok, tudományos és művészeti eredmények zsidó vonatkozásának bemutatásában sem jeleskedett annyira a média soha, pejoratív értelemben annál inkább. Ez utóbbi nyíltan persze csak a háború előtt és alatt történt, kivéve a szélsőjobb sajtót, más rétegben csak egymás között. A belátás, hogy nemcsak mi magyarok szenvedünk az igazságtalan médiabemutatás miatt, hanem a másik oldal is, már előrelépés lenne.
Ugyanakkor a Nobel díjas zsidó író kormány általi kitüntetése, békejobbot nyújtott ezen a területen is, amit az író megértett, ám társai nem. Ennek oka főként a megbocsátás képességének hiánya, ami jelzi, nagyon mélyen van elásva a csatabárd a történelem bugyraiban. Hiányzik a felismerés, egyrészt a társadalom részéről, hogy ami „megszállást” jelentett 1945-ben a magyaroknak, az „felszabadulást”, a zsidóságnak. Ebben rejlik a kiindulópontja a zsidóság politikai balos identitásának és máig tartó sértettségének, jobboldali kormányellenességének. A zsidóság részéről is hiányzik a felismerés, hogy valójában identitásválságban van, mert a hívő zsidó, aki sok esetben már krisztushívővé is lett valamely új protestáns csoportban, önmagával ellentmondásban áll. Politikai balos identitása okán ellenségnek tekinti a jobboldali kormányt és ádáz harcot folytat ellene, miközben biblikus morális énje azonos, a zsidó-keresztény kultúrát képviselő kormánnyal. A keresztény hit alapjait az Ószövetségi zsidó történeti írásban rakták le. Nincs két Biblia, nincs két Jézus! Ebből persze kilógnak az ateistává lett zsidók, akik a Szentírás értelmében nem is zsidók. Az „Írás a zsidókra bízatott”, már az Ószövetség idején-ahogy Pál mondja. A Dávid házából megszülető Jézus és zsidó apostolai a világ első keresztényei, akik az „Örömhír” hordozói a világban. Így a két félnek csak kezet kellene fognia egymással!
De a nyelvre vigyázni kell, hiszen „a nyelv is tűz… az egész életünket lángba borítja”. Ne legyen a „nyelv nyugtalan és gonosz, mely tele van méreggel”, hanem tanuljuk meg a „békesség nyelvét”. És soha ne jöjjön a fekete kocsi!

2016. augusztus 23., kedd

"Kegyetlen úr kezébe adom"



„Kegyetlen úr kezébe adom…”(Iz19, 4)

A szinte mindennapossá vált terrorizmus és migrációs szorongattatás az európai területeken egyre sürgetőbb figyelmeztetés. A hitét vesztett és az álhumanizmus liberális ideológiájába süllyedt Európának szól a sürgetés. A mind sűrűbbé és kegyetlenebbé váló gyilkosságok emlékeztetnek a Szentírás ószövetségi részének történéseire. Az Ószövetséget a próféták szerint, „okulásunkra írták meg”, örök emlékeztetőként. Miről szól a történet? Ahányszor a „választott nép”eltávolodott Istentől és törvényeitől, erkölcsi válságba jutott, felhangzott a próféták szava: „térjetek meg”. Ha nem használt a felszólítás, idegen nemzetek, erőszakos, kegyetlen népek invázióját szenvedték el. Ilyenkor jött az előrejelző prófécia: „kegyetlen úr kezébe adom”, ami rendszerint egy kegyetlen nép invázióját és pusztítását jelentette: Mert íme, feltámasztom a Káldeusokat, a kegyetlen és vakmerő nemzetet, amely eljárja a földet széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, amelyek nem az övéi.” (Hab, 1,6)  Így volt ez más nemzetek, például Egyiptomot esetében is:  Azért íme, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonják fegyvereiket bölcsességed szépsége ellen, és megfertőztetik fényességedet.”(Ez 28,7)
A keresztény francia pap megölése, a gyilkos, oltár mögötti gyűlöletbeszéde jelképes szinten világos üzenet. A „gyilkosok az oltár mögött” üzenete a legsúlyosabb figyelmeztetés Európának. Arról szól, hogy gyilkosok veszik át a helyeteket, lerombolják és megbecstelenítik oltáraitokat, ha meg nem tértek. Ma Európában minden területen nyílt szembehelyezkedés történik a törvényhozásban és az életvitelben Isten törvényeivel. A liberális álhumanizmus megöli az életet, amit Istentől kaptunk. Az embernek nincs joga elvenni az életet az abortusz, az eutanázia és a „gyermek nélküli kultúra”[1]által. Az embernek nincs joga a házasságot megszentségteleníteni a „plurális együttélési formáknak” nevezett szabadosság és a homoszexuális jogok álhumanista elvei által. Az embernek nincs joga tönkretenni a természetet - saját találmányai és pénzhajhász életmódja által-, amit Isten teremtett számára. („belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak”(Róm 1-21,22). 
Az ember ma nemcsak a természetet, de saját testét is megbecsteleníti. A szabados életmód, a testépítés kultusza, a tetoválással, szoláriummal tönkretett bőr a minél több élvezet és szórakozás igénye jelzik a mai ember „értékeit”. „Nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma?- kérdezi Pál az Evangéliumban. A Szentírásban egyértelmű a bűn és a betegség kapcsolata. Amikor Jézus gyógyít, egyúttal megváltja bűneitől és azt mondja: „Ne vétkezz többé!” Az ószövetségi történetben az emberek a pusztában kísértették Istent. Ő „átadta őket bűnös vágyaiknak és hagyta, hogy a betegség kikezdje őket”. A gyógyszeripar a legjövedelmezőbb üzletté lett, mert az ember a gyógyszert keresi és nem a baj forrását akarja megszüntetni. Az erkölcsi válságnak ezen a fokán a fokozódó klímaváltozás, természeti katasztrófák után lépett színre a migráns invázió és a terrorizmus soha nem látott szintje. Nem állítja meg pusztán a külső védelem, belső védelmi eszköz kell, az erkölcsi rend helyreállítása.
A „kegyetlen úr kezébe adom” büntetése mindig a bálványimádat, az „idegen istenek” ünneplése miatt következett be, ami magával hozta az erkölcsi romlást. Újkori bálványimádat a testkultusz, a szex-kultusz, a pénzkultusz, a sztárok istenítése, és ekkor még nem beszéltünk a vallások relativista felfogásáról. A minden vallás egyenlősége, a minden út ugyanoda visz posztmodern liberális tanai, kimerítik az „idegen istenek” imádatának bűnét, ami ma az álhumanizmus köpenye alatt egész Európa jellemzője. Ma ugyanúgy elmondható, mint az ókorban hogy „tele van az ország, jósokkal, jövendőmondókkal”. Ugyanakkor az ezotérián kívül a tudományokba is bejutottak a keleti istenek tanai az ókori világkép lényeges elemei. Fogalmi zűrzavar jött létre. Ma a sámánokat, táltosokat, halott látókat, jósokat tehát az okkult dolgokkal foglalkozókat „kommunikációs szakemberek” és „mediátor specialisták” különböző típusainak nevezik a néprajz egyes tudósai és tevékenységük legitimálására törekszenek[2]. A világvallásokat bemutató könyvek pedig a „szent különböző típusainak” minősítik őket[3]. A valláskutatók a [4]„szent dialektikáját” hozták létre, ahol az archaikus kor vallásai és a történeti kereszténység egyenlő. A pszichológia lényeges ágai az önmegváltás keleti tanaira épülnek és gyakorlatait használják. A filozófiába már a XIX. századtól bejutottak a keleti tanok főként Schopenhauer és Nietzsche által. Ezen a nyomvonalon haladva alakult ki a posztmodern filozófia a XX. században, mely a keleti értékrelativizmust építette be elméletébe. A posztmodern relativizmus elveti a Szentírás „és” kultúráját, azaz a jó és a rossz az igaz és a hamis különválasztását. Helyette az „is”, „is” ideáját ünnepli, ahogyan az ókori pogány vallások, mivel isteneik jók és rosszak egyben. Az eredeti üzenet: „Kegyetlen úr kezébe adom Egyiptomot”. Egyiptom mi vagyunk, a mai Európa. Kutatóink „Egyiptom méltóságának visszaadásán”[5] dolgoznak, mert szerintük a Biblia méltánytalanul negatívan ítélte meg a Jelenések könyvével bezáróan. („Egyiptom és Babilon a bűn neve” Jel.)Csodálkozhatunk e ezek után a „kegyetlen nép” felbukkanásán?     
Az Úr haragja nyilvánult meg pl. az asszírok betörésével Egyiptomba: „Jelt ad egy távoli nemzetnek, és füttyszóval elhívja a föld határairól. S lám, el is jön, sietve, gyorsan”(Iz, 5, 26). Jól ismert a Bibliából, hogy megbűnhődnek az országba behatoló gyilkosok is. Jaj nekik „mert embervért ontottál, pusztítottad a földet, a várost, és mind aki benne lakik”(Hab2,17/IV)A muszlim gyilkosok abban a tévhitben vannak hogy az Allahnak hozott emberáldozat, őket a mennybe juttatja. „A sátánnak áldoztatok, nem Istennek”- hangzik az Úr szava. A gyűlölet a gyilkosság bűne jól tudjuk, a pokol tartományához tartozik. Istenhez a szeretet az irgalmasság és az igazságosság. Nem Isten az, aki a rosszat teszi a világban, csak megengedi a sátánnak, hogy tegye, mert az embernek szabad akaratot adott. Választhatja a törvényt és a törvénytelenséget, a jót és a rosszat ám annak következményeit viselnie kell. Isten ott van, ahová hívják. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”A gonosz ott van ahol a bűn. Az érem másik oldala, hogy az apostolok majdnem mind vértanúhalált haltak, ahogyan a francia katolikus pap. Mert nem az a vértanú, aki megöli magát és más ártatlan embereket, hanem aki a Jézusi megváltás hitéért hal meg, ezért őt megölik. Az Istenhez tartozó szeretet és a sátánhoz tartozó gyűlölet áll egymással szemben a muszlim terrortámadás eseteiben.
A liberális demokrácia exportjának szándéka volt a kiindulópont Amerika részéről, ami az „arab tavasz” néven lett ismertté. Amerika mely rég eltávolodott a protestáns etikától, ami alapításának kezdetén gyökere volt, ma Európához hasonlóan a liberális álhumanizmus csapdájában vergődik. Európában két ország ellenáll ennek (Magyarország és Lengyelország), de a migránsválság és terrorizmus által generált feszültség valószínű még több európai országot indít el a gyökerekhez való visszatéréshez a keresztény értékekhez. Amerika most választóvonalhoz érkezett. Clinton vagy Trump ezen áll vagy bukik Amerika sorsa és ezzel Európáé is. Vagy a Clinton-i liberális álhumanizmus, és annak exportálási szándéka vagy Trump rendcsinálása a biblikus értékekhez való visszatérés. A migrációs nyomás és terrorizmus megállítása a tét. Csakis a belső védelmi erő a hithez, keresztény erkölcshöz, Istenhez való visszatérés állítja meg, a külső eszközök csak ezután válnak hatékonnyá.
Európa sorsa jelenleg, a „kegyetlen úr kezébe adom..”. Rajtunk múlik folytatása, vajon képes lesz e Európa visszatérni a morális világrendhez?
„Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és kegyetlennek markából!”(Zsolt


[1] Fukuyama, Francis: A nagy szétbomlás, Európa, 2000.
[2] Pócs, 2013 ápr. Magyar Őstörténeti Konferencia
[3] Horváth Pál: Vallásismeret. Calibra, 1996.
[4] Mircea Eliade. Vallási hiedelmek és eszmék története, Osiris, 1976.
[5] Assmann, Jan: Mózes az egyiptomi, Osiris, 2003.

Ferenc pápa és Bosco álma



Ferenc pápa és Bosco látomása

Ferenc pápa sokszor a katolikusok elégedetlenségét váltja ki meglepő megnyilatkozásaival. A liberális sajtóban ugyanakkor nagyon népszerű, nagy tisztelet övezi. Sokan úgy vélik, egy követ fúj a liberálisokkal, lerombolja a hagyományos katolicizmust. Egyesek már „hamis prófétát” kiáltanak egy az interneten terjedő „látnok” jövendölései alapján. Mit szóljunk mindehhez?
Emlékeznünk kell arra, mi történt XVI. Benedek pápa idejében. Ő a hagyományos katolikusságot képviselte, minden kérdésben a legnagyobb őszinteséggel, sokszor kérlelhetetlen egyenességgel nyilatkozott meg. Nem feledhetjük azt az óriási össztüzet, ami reá zúdult a világban uralkodó liberális álhumanizmus részéről, ami már Róma összeomlását fenyegette. Valóban megrendülni látszott a Vatikán a nyugati világ minden oldaláról érkező támadások nyomán, ami kihatott az átlagemberek katolikusság iránti megítélésére is. A média manipulációk okán egyre inkább úgy tűnt a katolikusságnak szégyellenie kellene magát, mintha a történelemben lévő annyi szörnyűség mind hozzájuk fűződne. A katolikus papokat csak pedofil papokként, a Vatikánt, az Egyházat a vagyonharácsolás színhelyének közvetítették, elfeledtetve az egyszerű emberekkel hogy a templom szépsége Isten dicsőségét hirdeti. Felemlegették a keresztes hadjáratokat, mint keresztény agressziót, elfeledtetve a tényt, hogy a muszlimok foglalták el a Szentföldet, aminek védelmére a keresztesek indultak. Ez a megítélés a mai napig jelen van, de mintha csökkent volna ereje. Óriási felháborodás kísérte XVI. Benedek pápa megnyilatkozását a muszlim vallásról, aki az eredeti 2000 éves keresztény nézőpontot ismételte meg, nem pedig a mai posztmodern, liberális álláspontot.
Mit mond a liberális, posztmodern világ? Minden vallás ugyanazt az Istent imádja, az ég ugyanazon forrásából jöttek a megnyilatkozások, minden vallás csak más-más nyelvezettel fejezi ki ugyanazt a transztendenciát, minden út ugyanoda vezet. Ha ez így lenne, akkor Istennek nem kellett volna „tanúkat” fogadnia a próféták és apostolok képében, akik megismertették a teremtő Istent és egyszülött Fiának világraszóló áldozatát. Egymást igazoló próféták sorával üzente meg az emberiségnek, hogy létezik egy démonikus szellemvilág is, ahonnan ugyanúgy kapnak az emberek üzeneteket, mint Isten mennyországából. („A sátánnak áldoztatok, nem Istennek”) Az Ószövetség fontos üzenete az, hogy ezt a két szellemvilágot összekeverték az emberek, így alakultak ki a sokistenhitek, és sokféle tanok. Megmutatta, hogy „az ég seregei” a „láthatatlan földi hatalmasságok, akik a levegőégben laknak” félrevezetik az embereket. Érzékeny, misztikus alkatú embereknek „hamis” tanításokat adnak, akik köré egy vallás szövődik. Isten létének és megváltó tervének bizonyítását nem egy emberre bízta, hanem egy egész népcsoportra, próféták sorára és a 12 apostolra. A hinduizmusban, buddhizmusban a reinkarnáció láncából, önmegváltó gyakorlatokkal akarják magukat kiszabadítani az emberek. A buddhizmus egyetlen Isten létében sem hisz. A muszlim hit tagadja a Szentháromságot és a Megváltót. Csak a kereszténység hirdet szeretetet és megváltást, egyedül ő hiszi a szeretet Istenét. Így nyilvánvalóan nem mondható, hogy mindenki ugyanabban az istenben hisz, és minden út ugyanoda visz. XVI. Benedek pápa megkülönböztette a démonikus vallásokat Isten vallásától, ahogyan a Szentírás, amit ma nem bír elviselni a liberális álhumanizmus. Így olyan nyomás alá került, hogy kénytelen volt lemondani. Ekkor lépett a színre Ferenc pápa, aki olyan ügyesen kommunikál, hogy ezzel megmentette a Vatikánt a teljes összeomlástól. Emlékezzünk arra, mit mondott Jézus apostolainak, az Ige hirdetésére vonatkozóan? „Legyetek szelídek, mint a galambok és ravaszak, mint a kígyó”.
XVI. Benedek pápa azt mondta, az a XX. századi téves hiedelem, hogy minden vallás ugyanazt az Isten imádja, minden vallás egyenlő, minden út ugyanoda visz, ellehetetleníti a missziós küldetést is. Minek akkor hirdetni az Evangéliumot, Krisztus világmegváltó tettét, ha mindegy Buddhában, Mohamedben, vagy Jézusban hisz valaki? Ferenc pápa vallásközi párbeszéd címén közzétett videójában együtt van a buddhista láma, a zsidó, a muszlim és katolikus pap. A videón megjelenik egy Buddha szobor, egy muszlim imalánc, egy menóra és Mária szobra a kisjézussal. (nem a megfeszített Krisztus). Az emberbarátsággá felvizezett kereszténységet fogadja el a világ, de övéinek Ferenc pápa is, a megfeszített Krisztust hirdeti. Ha szembeszállna a világtrenddel, a liberális álhumanizmus érzelmi vihara őt is elsodorná, és dühe halálra sebezné, mint elődjét. Mi a világethosz? A [1]Világvallások Parlamentjén Chicagóban 1993-ban írásban rögzítették, hogy „a kereszténység egy vallás a többi között, aki eddig agresszív és fondorlatos módon uralkodni akart a többi fölött (mert Jézus szeretetét és kegyelmét hirdette?) de ennek vége, mert minden vallás egyenlő értékű”. Ezzel dokumentálva lett a kereszténység teljes relativizálása. Aki ma nem ehhez tartja magát - jóllehet a Szentírás Krisztus megváltó kegyelmének minden emberhez való eljuttatását kéri - teljes ellehetetlenülésre számíthat. Az ülésen elhangzó egyik hozzászólás a buddhisták kivételével megértésre talált: „Isten Maga minden egyszerre: Nirvána, a Shunyata (üresség), a Dharmakayra (test és tan), Adi Buddha (ős-Buddha). A buddhisták tiltakoztak azzal az ellenvetéssel élve, hogy a buddhizmusban nincs Isten. Ez az ezoterikus istenfogalom magáért beszél, jól tükrözi a posztmodern világunkban uralkodó állapotokat.
A két pápa körül történő eseményekről Bosco Szent János az Egyház jövőjére vonatkozó 1862-es látomása juthat eszünkbe. Sok vitorlás hadihajót látott a végtelen tengeren, ágyúkkal, puskákkal felszerelve. Egyértelmű volt, hogy egy sokkal nagyobb hajót (Egyház) akihez kisebb hajók védelmezőn csatlakoztak, igyekeznek mindenáron megsemmisíteni. A szél és a felkavart tenger úgy tűnt a támadó hadihajóknak kedvezett. Nem messze két oszlop emelkedett ki a tengerből. Az magasabbikon egy hatalmas Szentostya állt alatta a „hívek üdvössége” felirattal. Az alacsonyabbik oszlopon Szűz Mária az Istenanya volt, a „keresztények segítsége” felirattal. A pápa a nagy hajó kapitányaként igyekezett a két oszlop közé kormányozni a járművet, odarendelve a kisebb hajók kapitányait a dühöngő viharban. A vihar azonban iszonyatosan felerősödött az ellenséges hajók össztüzet bocsátottak rá, minden erővel elsüllyeszteni igyekeztek. A pápát végül olyan támadás érte, hogy meghalt. Az ellenséges flotta diadalittasan üvöltött. A pápai hajón összesereglett parancsnokok azonban olyan sebességgel választottak új pápát, hogy az ellenséghez együtt jutott el a pápa halálának és az új pápa nevének híre, amitől teljesen megzavarodtak. Hanyatt homlok menekültek, végül elsüllyedtek. A nagy hajó az újonnan megválasztott pápával azonban biztonságosan beevezett a két oszlop közé. Ekkor a tengerre végtelen csend és nyugalom szállt.
Ha jól figyelünk, láthatjuk, hogy Ferenc pápa megnyilatkozásai csupán látszólag megegyezőek a liberális álhumanizmussal. Egyetlen lényeges ponton sem enged a Szentírás tanításával ellenkező nézeteknek. Nagy várakozással tekintenek rá például az elváltak vagy a homoszexuálisok, akiket még a hírek szerint, fogadott is a Vatikánban. Mindkét esetben azonban nem ellenkező tanítást ad, hanem az irgalom keresztény tanítását domborítja ki. Jézus talán nem bűnösökkel találkozott e folyamatosan és talán nem az irgalmat mutatta e feléjük? Ezzel aztán nagy megbotránkozást váltott ki, még ki is jelentette, hogy a bűnösökért jött. Mutatkozott vámosokkal, prostituálttal, házasságtörővel. Ferenc pápa is velük mutatkozik, de soha nem mondta, hogy pl. a házasság ne egy féri és egy nő szent örökre szóló szövetsége lenne. Hasonló a muszlimokhoz való viszonya, ami a korlátlan befogadás párti liberális álhumanizmus álláspontjával látszik azonosnak. Másként kell azonban tekintenünk Isten emberére, akinek elsősorban Őt kell tükröznie az irgalmát és szeretetét. Talán a Szentlélek sugallatára Ő jobban érzi, mint mi, hogy minden faj és nemzet fiai ugyanúgy Isten gyermekei, Jézus értük ugyanúgy meghalt a kereszten. Igaz, hogy megvetik Őt a szeretet és megváltás Istenét még ma, de nem éppen jó alkalom a bevándorlás arra, hogy értük imádkozzunk? Ferenc pápa befogadásról beszél, ám mellette az „Úr angyala” imádságot mondja velünk a déli harangszókor. Vajon emlékszünk még, miért imádkozzuk ezt? A harangszó a muszlim csapatok felett aratott győzelem emlékére szól, az imádság a muszlim megállítására. Többet kellene imádkoznunk ezt és az értük való imát, mely a Megváltóhoz vezeti őket.
Hogyan tehetünk értük a legtöbbet? Először is meg kell erősödnünk hitünkben, mert Európa igen meggyengült. A muszlimok rendkívül erősek saját hitükben, ebbe beletartozik Mária tisztelete. Hiszik Mária szűzen fogantatását és tisztelik ezért. Egyes vélekedések szerint nem véletlen, hogy az első Mária jelenések Fatimában történtek. Fatima egy arab nőről kapta a nevét, így hívták Mohamed egyik lányát is. Ha az arabok Máriához imádkoznának bajaikban, Ő Fiához vonzaná őket. Ferenc pápa sokat tehet ezért a muszlimok iránt mutatott irgalmán keresztül, ám ne feledjük, imáinkkal mi is tehetünk megtérésükért.           
Úgy látjuk, Ferenc pápa kreatív, szelíd kommunikációja lecsendesítette a dühöngő vihart, mely az Egyház ellen támadt. Így Bosco víziója igazolódni látszik.


[1] Máté-Tóth, 1997, 73.