2017. július 20., csütörtök

Biblikus vitairat: Szodoma és Gomora bűnében

Biblikus vitairat: Szodoma és Gomora bűnében:   Szodoma és Gomora bűnében A nyugati liberális demokráciák előttünk járnak. Mutatják az utat, mibe torkollik a nagy liberális szabad...

2017. július 19., szerda

Szodoma és Gomora bűnében



 Szodoma és Gomora bűnében
A nyugati liberális demokráciák előttünk járnak. Mutatják az utat, mibe torkollik a nagy liberális szabadság, jobban mondva szabadosság. Ők már elérték Szodoma és Gomora szintjét, amiért az ősi városoknak el kellett pusztulniuk. („Szodoma és Gomora miatt tetéződött a panasz és bűnük nagyon súlyos”(Ter18,20) A bibliai történet szerint Lót házához két idegen férfi érkezett, akik valójában angyalok voltak. Szodoma lakói, miután megtudták, hogy két férfi vendége van, azt követelték tőle: „Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket”(Ter19,5). („hadd háljunk velük”) Mindebből tudható, hogy Szodoma és Gomora, a homoszexualitás bűnében volt, amiért csak füstgomolyag maradt belőlük. A hazai baloldal ezt tekinti követendő példának, ezt nevezi progresszivitásnak, azért kesereg, mert mi másik úton indultunk el.  Kelet-Nyugat eltérő történelme, különböző jövőbeni utakat jelent. Míg mi a szocializmus alatt nyögtünk, és kereszténységünket elnyomták, addig Nyugat, megtalálta magának a keresztény morált likvidáló liberális és posztmodern toleranciát. Bennünket kényszerítettek a több ezer éves örökségünk a keresztény morál elhagyására, addig Nyugaton a nagyszerű szabadságideál képében sikeres volt az agymosás, miszerint legfőbb érték a tolerancia, aminek már nincsenek morális kritériumai. Fokozatosan adagolták a csalétket, bevezették az iskolákban a relativitás eszméjét, sulykolták az egyenlő jogokat a kisebbségek, a nők, a nemek számára. Ez utóbbiak a kezdeti szinten még teljesen jogosak voltak. Egyes filozófusok ezt soha nem látott „posztmodern misszionálásként” üdvözölték. Nyugat örömmámorban úszott, hogy sohasem volt még a történelemben ilyen toleráns, szabad társadalom.  Csakhogy ebbe a csodálatos szabadságba, kezdettől fogva beleértették a gendert, a homoszexuálisok jogát és a plurális párkapcsolatokat, mely utóbbi, a vadházasságok legitimitását jelentette. Ezen kívül beleértették a születendő gyermekek megölését, a „nő önrendelkezési joga” címszóval az abortuszok legalizálását. Mindez persze fokozatosan ment végbe lépésről lépésre, generációról generációra, míg eljutottunk a mai állapotig, a homoszexuális házasságok legalizálásáig, az LMBTQ követelésekig, egészen a legutóbbi nem nélküli gyermek bejegyzéséig Kanadában. Még mindig van tovább, a vége nem látható. A mentális és lelki állapot fejlettsége, azaz a liberális agymosás mai generációiban Nyugaton most érte el Szodoma és Gomora szintjét. Sorban adják be a derekukat azok a nyugati államok, melyek eddig még tartották magukat, például legutóbb Németország, aki törvényi szintre emelte a szodómiát, a paráználkodást, a homoszexuális házasság engedélyezésével. Csodálkozhatunk e vajon a muszlim veszedelmen, a migránsokkal elárasztott Nyugaton? Ezzel beköltözött a békétlenség, a rendszerszintű terror, ártatlan tömegek halála, nők megerőszakolása és válaszreakciók, mely már polgárháborús helyzetet vizionál.  Mivel a józan észt a nyugati társadalmak már elvesztették, ők maguk hívják be jól megérdemelt gyilkosaikat. A Szentírás, mely Európa kultúrájának alapja, egyértelműen elénk állítja a példát okulásunkra. Ha egy nemzet eltávolodik Isten törvényeitől, elhagyja hitét és bűnökbe esik, a Bibliából látható, hogy megjelennek a vandálok, kegyetlen, harcos népek és lerombolják azt. Most zajlik Nyugaton Szodoma és Gomora lerombolása muszlim tömegek által. Ez egyben a megmaradt kereszténységet is lerombolja.
Minden ország, mely enged a liberális álhumanizmusnak, a keresztény morált nélkülöző „anything goes”(minden megy) eszméjének, újabb szeget kovácsol saját koporsójába. Manapság már a keresztények egy része is hatása alá került a liberális varázsszavaknak, mint a tolerancia, a relativizmus, az „anything goes”, humanizmus, szabadság/szabadosság. Ők szeretetnek hívják, és Jézusra hivatkoznak. Az igaz, hogy a szeretet a belépő a mennyországba, míg a gyűlölet éppen ellenkező helyre visz. Ezt minden muszlimnak a fülébe kellene kiáltani itt a keresztény földön, de mindannak a kereszténynek is, aki gyűlölködő kapcsolatban áll feleségével, férjével, vagy más embertársával. Az is igaz, hogy Jézus mindenkit szeretett és a bűnösök barátja volt, de nem azért hogy bűneikben hagyja őket, hanem hogy megváltsa, az „ó emberből”, „új emberré” tegye. Aki a szeretet nevében támogatja a bűnt, az maga is bűnt követ el. A jézusi szeretetben benne van a morál. Erről azonban megfeledkeznek e szeretetet hirdető keresztények. Aki erre felhívja a figyelmüket, azt maradinak mondják és gúnyolják. A Biblia nagy részét figyelmen kívül hagyják, csak azt tanítják, ami szájuk íze szerint való és beleillik a mai liberális toleranciába. Mesékben hisznek, „fülüket csiklandoztatják”, ahogy ezt a végső időkre vonatkozóan a Szentírás leírja. Nem veszik figyelembe, hogy az Ószövetség kifejezetten gyalázatos bűnnek nevezi a homoszexuális aktust:„Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal szokás hálni: ez gyalázatos dolog.”(Lev 18:22)
 „Ha valaki férfival hál együtt, úgy ahogyan asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, melyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk.”(Lev 20,13)
Az Ószövetség eme tanítását az Evangélium megerősíti: „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.”(1Kor 6,9-10)
Az Evangélium újból visszatér erre a tanításra: „Ezért kiszolgáltatta őket Isten saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. A férfiak hasonlóképpen elhagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi, férfival űzött ocsmányságot. de meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét.  Nem méltatták Istent arra, hogy megismerjék, így  az Isten is romlott eszükre hagyta őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe.”(Rom 1,26-28) A Szentírás azt is mondja,hogy aki más tanítást hirdet, mint az Evangélium, megváltoztatja azt, elferdíti, hozzátesz vagy elvesz belőle, az az antikrisztustól van. Sőt ezzel a Szentlelket gyalázza, ami megbocsáthatatlan bűn.
Korunkban már olyanok is akadnak, akik a bibliatudományok doktorának mondják magukat, mégsem ismerik fel a Szentírás tanítását, sőt a „tetteseknek még helyeselnek is.”(Rom1,32) A XX-XXI. századi ember tragédiája, hogy a bűnt képtelen felismerni. A bűn fel nem ismerése, lehetetlenné teszi a megbánást, a megbocsátás kérését, ezzel az ember kizárja magát a jézusi szabadításból, azaz üdvössége útját önkezével zárja el.  
A jézusi szeretetre hivatkozók azt sem veszik figyelembe, hogy a pedofil is szereti a gyereket, akit fajtalanságba visz, a házasságtörő is szereti a szeretőjét, a vadházasságban élő is szereti a párját. A szeretet címszóval nem lehet a bűnöket befedni.
Azok az országok, melyek Szodoma és Gomora bűnében vannak, valamint a szabados kapcsolatok, és más morális bűnök az egeket súrolják, már megtapasztalták a félelmet, sőt állandó fenyegetettségben élnek. Az amerikai 9/11, az angol, a francia, német terrortámadások sorozata, láthatóan őket sújtja. Mindez megegyezik a Szentírás szavaival, mert ahol a morális bűn óriásira duzzad, ott megjelennek a „vandálok” csapatai, a külső ellenség, mely lerombolja az országot. Saját gyilkosaikat hívják be.
Nyugatnak nem kellett Jézus szeretet vallása, elutasította morális törvényeit, itt van hát a gyűlölet. A muszlim gyerekeket kicsi koruktól kezdve a zsidók és a keresztények gyűlöletére nevelik otthon az iskolában és a mecsetekben a Korán tanítása alapján. A Korán legnagyobb része teljes egészében arról szól, hogy a zsidók és a keresztények a muszlimok legfőbb ellenségei, „öljék meg őket ahol csak rájuk leltek”(2:191)- írja a Korán. Ahogy haladunk a Korán olvasásában, egyre agresszívebb hangon fenyegeti a zsidókat, amiért nem hisznek Mohamednek.(4:47) A Koránban nem az bűnhődik, aki öl, hanem aki nem teljesíti az ölési parancsot! Még azt a döbbenetes állítást is megfogalmazza miszerint:„ A megtorlásban élet van a számotokra.”(2:179) Ezzel megfordítja a biblikus „Ne ölj!”szellemét, mert azt tanítja, hogy a legsúlyosabb bűn az ember legfőbb erénye. A mohamedi tanok fegyveres erőszakkal való terjesztésére szólít fel számtalan szúra: „Előíratott nektek a harc” a „hitetlenek” ellen (2: 16). Még az ima is átokkérés, a másik pusztulásáért való fohász:„ A hitetleneket egymáshoz bilincselve egy szűk helyre dobjuk, akkor pusztulásért fohászkodunk ott. Ne egy pusztulásáért, hanem sokért fohászkodjanak... „(25: 13-1). Tilos velük a barátság is. .: „Ha hátat fordítanak nektek, akkor ragadjátok meg őket, ahol csak rájuk akadtok, és ne fogadjatok közülük senkit se testvérbarátul, sem pedig segítőnek.”(4: 89) Ezt többször is megismétli a Koránban, hogy „ne kössetek testvérbarátságot a zsidókkal és keresztényekkel. Ők egymás testvérbarátai”(5:52) Legfőbb csalétek, miszerint ha megölik őket, a paradicsomba kerülnek. Azt írja a Korán: „Allah átka legyen rajtuk!” Ti., azokon a zsidókon és keresztényeken, akik Jézust megváltónak tartják. Ezért robbantják fel gondolkodás nélkül magukat a szerencsétlen félrevezetett muszlim fiatalok. Valóban van a gyűlölködőknek és a gyilkosoknak is helyük a másik világban, csak azt pokolnak hívják. Isten a szeretet, vajon hogyan kerülhetne oda a gyűlölet? A muszlim ima is átokkérés, „sokak pusztulásáért imádkozunk ottan”, mármint a mecsetben, mondja a Korán. Nyugaton meg egyre másra épülnek a mecsetek, ahol a zsidók és keresztények pusztulásáért imádkoznak. Egyetlen zsidó és keresztény sincs többé biztonságban a mai Európában, ahová beeresztették a muszlim tömegeket.
A Palesztinai kérdésnek azért nincs vége, mert kicsi kortól a zsidók gyűlöletére nevelik a gyerekeket. Nem számít, hogy Izrael ősidőktől fogva a zsidóké volt, erre történelmi tények, tárgyi bizonyítékok vannak, melyek naponta kerülnek elő Jeruzsálem városában a régészet által. Ezen alapul a keresztények hite is, hiszen az Ószövetség a Biblia első része írja le a zsidók történelmét, akik Isten „tanúi” a világban. Mindig is maradtak ott zsidók, habár a többség valóban „szétszóratott” a világ minden részére, ahogy ez a Szentírásban szerepel. A II. világháború után megérett a gondolat, a lelki készség a visszaköltözésre eredeti hazájukba. Mintegy sürgetően lépett fel a „numerus clausus” Amerikától kezdve, Oroszországon át, persze Németországig és Magyarországig életbelépő törvénye. Ezt követték a deportálások, milliók halála, ami az ebben részvevők lelkén szárad, de egyúttal jelzés volt a „maradék” számára a hazaköltözésre. Eljött az ideje a visszatérésnek Izraelbe. Így született meg a cionizmus eszméje, amit ma is sokan félreértenek, zsidó világuralomról vizionálnak. A cionizmus pedig nem más, mint a menjünk haza Jeruzsálembe eszméje. Csakhogy az egykori hazát az „Ígéret földjét”, ahová 40 év viszontagsága után eljutottak őseik, ahol Dávid és Salamon király uralkodott, a muszlimok elfoglalták.
 Az ősi időkben azoknak a népeknek nagy része elpusztult, akik addig azon a területen laktak, éppen azért mert ilyen borzalmas testi bűnöket és bálványimádatot követtek el, mint amit századunk embere csinál. Izrael földjére való belépés előtt figyelmeztette őket az Úr: „ne kövessétek azoknak a népeknek a szokásait, amelyeket elűztem előletek, mivel elkövették mindazokat a dolgokat és megutáltam őket. Nektek azonban azt mondtam: birtokba veszitek földeteket, nektek adom tulajdonul a tejjel-mézzel folyó földet”. (Lev20,23-24) Milyen nagy baj, hogy ma az ateistává és liberálissá lett hitetlen zsidók a legfőbb támogatói a Pride-nak és a homoszexuális házassági jogoknak hazánkban! A hitükben megmaradtak természetesen távol tartják magukat e bűntől. Míg a zsidók távol voltak földjüktől szétszóródva a világ minden sarkán, addig a muszlimok benépesítették a területet. Egyiptomhoz hasonlóan ahová bekéredzkedtek, majd szinte teljesen kiirtották a keresztény országot és benépesítették muszlimokkal. Ez a sors vár Európára is, ha a józan eszét nem szerzi vissza, nem parancsol megálljt a véget nem érő muszlim tömegek beáramlásának és nem tér vissza keresztény kultúrájához.  
Nyugalmunkat, békénket csak addig tarthatjuk fent, míg ellenállunk a liberális terrornak és védjük zsidó- keresztény értékeinket.