2020. április 4., szombat

Biblikus vitairat: Gyógyulás koronavírus idején

Biblikus vitairat: Gyógyulás koronavírus idején: Naponta százak halnak meg a koronavírusban, emberek tízezrei pedig bezártságban élnek, nagy szenvedésben. Ilyenkor felmerül bennünk, hog...

Gyógyulás koronavírus idején


Naponta százak halnak meg a koronavírusban, emberek tízezrei pedig bezártságban élnek, nagy szenvedésben. Ilyenkor felmerül bennünk, hogy Isten miért nem segít, egyáltalán tud segíteni, vagy tétlenül nézi a szenvedést? Vagy Isten nevelni akar bennünket, most valamit meg kell tanulnunk ebben a nagy szenvedésben? Talán soha nem látott bűnökben van az emberiség, aminek büntetése a csapás? Próbáljunk meg minderre válaszolni, ami bizony nem könnyű, és igen különböző véleményeket olvashatunk.
Isten beavatkozik a természeti törvényekbe
Jézus tanítóévei alatt folyamatosan gyógyított. Erről azt mondta „az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat”(Ján14,9-10) E szerint a gyógyítás Isten munkája, mert „Isten cselekszik”(Ján6,38). Mi ebben az ember része? Ő csak él, eszik, iszik, dolgozik, családot alapít, teszi az élet dolgait, és váratlanul rátörnek betegségek, amiben ő vétlen? Talán a rendszer hibája, Isten teremtett egy olyan világot, amiben az ember vétlen áldozat? A mai liberális posztmodern világban ezzel a véleménnyel is találkozunk, főként liberális teológusok munkáiban, ahol rendszerhiba, a teremtés anomáliája az emberi szenvedés. E szerint Isten káoszt teremtett és ő is csak sajnálkozva nézi a szenvedő embert. Szerintük Isten nem avatkozik be, ő sem tudja megváltoztatni a természeti törvényeket. Az Ószövetség ezzel szemben azt mondja, „meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi a sebeiket”(Zsolt147,3). Ugyanez az Újszövetségben: „Az Úr lelke van rajtam. Ő küldött el, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, és hogy bejelentsem azt, hogy a foglyok szabadon bocsáttatnak, a vakok látni fognak…”(Luk4, 18-19.)
Láthatjuk, hogy a Biblia a liberális toposzok ellenkezőjét mondja az Ószövetségtől kezdve, Jézus meg egyenesen cselekszi, tehát nagyon is beavatkozik a természeti törvényekbe. Ugyanezt teszik apostolai és a mai főként karizmatikus pünkösdi gyógyítók, ahol a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák járnak, főként afrikai missziós területeken, ahol a hit még elementáris, élő.
Az bizonyos, hogy nem Isten helyez betegséget az emberre, ő meggyógyítja azt. „Az én nevemben (Jézus) ördögöket űznek… betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak”(Mk16, 15-18) „Beteg e valaki közületek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úr nevében.”(Jak5,14-16) E szerint az imádság éppolyan hatékony, mint a felkent, kézzel gyógyító tevékenysége. De meghallgattatik e mindig az ima? Kell e mindig gyógyulást kérni? Az is a Bibliában szerepel, „ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni”(2Tim2,12) ez bizony azt jelenti, hogy a szenvedés felvállalása magasabb jutalommal jár. Ennek szép példái napjainkban az olasz papok, akik közül már 50 meghalt. Egy közülük kifejezetten felajánlotta az életét, egy fiatalabbnak adva át a lélegeztető gépet. A többiek naponta járták a fertőzött területeket, látogatták a haldoklókat, hogy nekik vigaszt és feloldozást adjanak, míg végül ők is életüket adták másokért. Ennél pedig nincs nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja másokért, ahogy ezt a példát nekünk Jézus megadta.
Isten most tanít bennünket?
A Biblia írja „mert akit szeret, az Úr megdorgálja”(Zsid, 12,6) Vajon Isten, nevelő célzattal helyez betegséget az emberre? Jób esetében azt látjuk, hogy nem Isten tesz ilyet, hanem megengedi az ördögnek, hogy romlást vigyen az életébe. Ez viszont a hűség próbája volt, de még itt sem Isten helyezett betegséget Jóbra. Csak megengedte a sátánnak, de végül „eltávolította Jóbról a csapást”. Sokszor halljuk, hogy „ebből sokat tanultam”. Mégiscsak nevel Isten betegséggel? Valószínű az igazság az, hogy Isten megengedi, hogy szenvedj, míg fel nem ismered bűnödet és abba nem hagyod, de nem ő tette rád. Az alkoholista mája tönkremegy, és csak magát okolhatja, és hiába imádkozik, ha bűnét nem hagyja el. Másrészt Pió atyánál találunk egy zseniális történetet a kisgyermekről és kézimunkázó anyjáról. A gyerek a kiszsámolyon ül, csak a fonákját látja a munkának, az összevissza csomókat. Amikor rákérdez, miért csinál édesanyja csúnya csomókat, megmutatja neki a színét, a csodás mintázatot. Az atya azzal zárja történetét, hogy „Mi mindannyian a kis zsámolyon ülünk”. Mi pedig csak remélhetjük, hogy egyszer meglátjuk a színét is, azaz Isten csodálatos tervét velünk.
Gyógyulás bűnfelismeréssel
„Aki bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghallván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg”(1Pét2,24) Ebben az Igében is együtt szerepel a bűn és gyógyulás, Jézus megváltása által. Ő vette el a bűneinket, felvitte a keresztfára, hogy elhagyjuk bűneinket és meggyógyuljunk. Ez szinkronban van azzal, amit az Ószövetség és Emmerick Anna Katalin mondott, hogy „a bűn megtestesülése a betegség”. A bűnfelismerés és bűnelhagyás is benne van (bűnöknek meghallván), mint a betegségből gyógyulás záloga. A bűnös életből az ő sebei árán tudunk kikerülni. Ne feledjük, amikor gyógyított, egyben megváltotta az embert bűneiből is azzal az elvárással, hogy „ne vétkezz többé”. A gyógyulás záloga Jézus vére, a mi részünkről pedig a bűn felismerése és elhagyása. Ezzel akár mindenki meggyógyulhatna, ha felismerné mivel vétkezett és nem követné el többé, bocsánatot kérve bűnbánatot tartana.
 Junghoz a híres pszichiáterhez elment egy férfi mentális panaszokkal. Jung kikérdezte az életét, amiből kiderült, hogy van egy barátnője, aki szűkös fizetéséből minden évben gyűjtöget annyit, hogy ő elmehessen nyaralni, teszi ezt abban a reményben, hogy elveszi feleségül. A férfinek esze ágában sem volt elvenni a nőt, de nyugodt szívvel nyaralt a pénzén. Mikor a pszichiáter rámutatott a morális bukfencre, a férfi megsértődött, nem ment többé. Csak fel kellett volna ismernie a bűnt és meggyógyult volna, de nem ezt választotta. Vajon hányan kerülünk ilyen csapdába? Csak fel kellene ismerni a bűnünket és meggyógyulnánk, de mi képtelenek vagyunk erre.
Hajszolt életünkben most a megállással hátha felismerjük, hogy a nagy mammon a pénz uralkodik rajtunk, meglátjuk mit tettünk a természettel, a vizeinkkel, a levegővel, ételeinkkel, mit tettünk a családdal, hová jutottunk nagy liberális szabadságunkban.
És meggyógyulunk.
Párizsban és más nagyvárosokban annyira lecsökkent a zajszint, hogy csak a madarak éneke hallatszik. Hátha ebben a nagy csendben, Isten hangját is meghalljuk.