Welcome to Trump! Miért sírnak az amerikai diákok?

Welcome to Trump! Miért sírnak az amerikai diákok?

Az amerikai elnökválasztás kapcsán joggal merül fel bennünk a kérdés, mit jelent Trump megválasztása a magyaroknak és a világnak? Mindenekelőtt bejelenti az eddigi posztmodern, liberális világrend lebomlási folyamatának kezdetét. Nagyon régóta várunk erre, hosszú volt az út, míg idáig eljutottunk. De nem mindenki örül. E világrend gyermekei, akik már ebbe születtek bele, sírnak. Vajon miért? Erre keressük a választ, másrészt felhívjuk a figyelmet arra, tévedés azt gondolni, hogy Amerikából indul ki minden és úgy terjed szét a világban.

Az igazságkeresők mindig Európából jöttek. Az új trendek mindig európai filozófusok, írók, nagy gondolkodók agyából pattantak ki, amit Amerika átvett, felnagyított és gyakorlatra lebontott exportként adott vissza. A francia forradalomtól eredeztethető a szabadság, egyenlőség, testvériség liberális elve, mely meghirdette az Isten nélküli humanizmust és megkezdte a keresztény Európa lebontását. Az Egyház, a keresztény hit és morál megtámadtatott, a szekularizációval az Egyház és az állam különvált.

A német filozófusok a XIX. századtól kezdve folytatták a lebontó munkát, aminek következménye lett a XX. században a posztmodern, liberális elv világtrenddé válása. Ez átnyúlt a XXI. századra is, ennek volt reprezentáns képviselője a Clinton család. Nos, ez bukott most meg, itt szakad meg a XIX. századvégtől felerősödött folyamat, ami átívelt a XX. századon egészen a mai napig.

De hogyan jutottunk el ahhoz a folyamathoz, melynek következményeként ma nem lehet egyetlen egyetemen sem keresztény szempontból semmit bemutatni a keresztény Európában és persze Amerikában sem? Ez a trend látszik megfordulni, kezdünk eredeti keresztény gyökereinkhez visszatérni. Amerika melynek Alkotmánya a protestáns etikára épült, régen elkanyarodott ettől az értéktől, de most felcsillan a remény a visszatéréshez. Ezért sírnak most az amerikai diákok, liberális tanári karaikkal együtt Clinton bukásán. A posztmodern, liberális „értékrelativizmus (ugyanis) kötelező tananyag lett” az oktatás minden szintjén, ahogy ezt az amerikai társadalomtudós Fukuyama (1992/2000) mondta. Nemhiába, dolgoztak ezen a XIX. század vége óta európai filozófusaink, Amerika ennek kitűnő megvalósítójává vált.

Európai gondolkodóink a keleti vallási filozófiát akarták beültetni a nyugati tudományokba a kereszténység helyett a XIX. században, igen sikeresen. Schopenhauer német filozófus volt az első, aki beépítette a nyugati kultúrába a keleti buddhizmust, majd folytatta Nietzsche, aki megírta az Evangélium pamfletjét a Zarathustrában. Költői mű volt, nagy tehetséggel megírva, óriási hatása lett. A munkát folytatta C. G. Jung svájci pszichológus a XX. század elején, aki lefordította a pszichológia nyelvére a buddhizmust és az ázsiai taot. Mi köze van mindennek ehhez? Nagyon sok, mert a francia forradalomtól induló ateizmuson kívül ez az alapja a kereszténység lebontásának és az értékrelativizmus kialakításának. Megrendítették a Szentírás tekintélyébe vetett hitet, elkezdték egy vallásként kezelni az archaikus keleti vallások között. Az egyetemeken, a XVIII. századvégen megindult a vallástudomány oktatása, melynek kiindulási alapja a kereszténység megrendítése, az Egyház lerombolása volt. A vallástudomány az egyetemeken az „antiklerikalizmus jegyében jött létre”(Máté-Tóth, 1999) és ez fontos funkciója a mai napig. Az európai értékrelativizmus gyökere a keleti vallások bekerülése, innen jutott be a nyugati gondolkodásba az ateizmussal keveredve, ebből alakult ki a posztmodern, liberális világkép. Ma ott tartunk, hogy keleti guruk mondják meg, hogy kellene gondolkodnunk,- mondta Ratzinger bíboros a későbbi XVI. Benedek pápa- a keresztény egyetemesség tudata elveszett.

Honnan jöttek a keleti guruk? Nem Indiából, hanem Amerikából. Európai gondolkodóink voltak az építőmesterek, de Amerika tette naggyá a liberális értékrelativizmust. Mikor a guruk látták, hogy a nyugati filozófia megteremtette az alapot tanaik terjesztéséhez, elkezdtek beözönleni Amerikába. Amerikában ugyanis rohamléptekkel kezdett fejlődni a média minden ága a múlt század elejétől és meghatározó véleményformálóvá vált a világban. Amerikából mentek Európába, majd a rendszerváltás után érkeztek a guruk hozzánk. A vallásaik által képviselt gondolat pedig már rég bejutott minden tudományba. A keleti ambivalens istenképből ered tanításuk, ahol az istenek jók és rosszak egyben. Ebből következik, hogy nincs bűn csak tapasztalat, nincs jó és rossz. Ez lett a gondolkodás alapjává Európában és Amerikában az archaikus kor feltámasztásával. A zsidó-kereszténység Istene ugyanis Szent, csakis jó, különválasztja a jót a rossztól, az igazat a hamistól. Ez a gondolkodás ma tiltott, az értékrelativizmus a kötelező tananyag és elvárt gondolkodás a világban. Ez is jó, meg az is jó, ha a szexuális irányultságod a hasonló neműek felé visz, az is jó. Ha megölöd a megfogant gyermekedet, az is jó, ki szólhat bele? Ki mondja meg mi az igaz? Ez volt a francia posztmodern filozófusok kérdése a múlt század közepén. (Lyotard, Foucault) Liberális posztmodern szabadságképük a keresztény morál nélküli humanizmus, amit álhumanizmusnak nevezhetünk. Trump győzelmével ennek a világképnek a végét siratják az amerikai egyetemeken. Azt mondják Jézus olyan próféta volt, mint Buddha, és mint Mohamed nem világmegváltó Krisztus. Lehet, eljön megint az idő, hogy ez a hazugság megdől. Lehet, eljön az idő, hogy lehet keresztény pszichológiát művelni, mely nem a keleti önmegváltás copingjában van. Lehet, eljön az idő, mikor lehet keresztény szempontból bemutatni a filozófusokat. Amikor lehet keresztény néprajzot művelni ahol nem a „varázsló, sámán, táltos a szent egy típusa”(Horváth,1996) és nem „kommunikációs szakember”, hanem az okkultizmus egyik képviselője. Jelenleg még tilos az egyetemeken keresztény szempontból bármit elemezni Magyarországon és a liberális világban.     

Főként F. Lyotard és M. Foucault francia filozófusok a XX. század második felében tovább építették a liberális, posztmodern értékrelativizmust melynek magjai a korábbi német filozófusok által előkészített termékeny talajba hullottak. Ők jelentették ki, hogy „minden virág virágozhat”, „minden megy”, a Szentírás, mint nagy narráció nem érvényes többé. Ez is jó és az is jó, az igaz-hamis, jó-rossz, keresztény megkülönböztetésnek vége. Nos, most éppen ennek a világrendnek és hamis gondolkodásnak van vége. Amerika csúcsra járatta az európai gondolkodók liberális, posztmodern elvét. A múltszázad elején innen indultak ki a „testfelszabadító mozgalmak”az európai S. Freud és Feuerbach filozófus nemzedékének munkái nyomán. Innen indult ki a gender elmélet is, ami ma már a nemek egybemosása felé tart. Liberális követelmény lett, ne legyen többé papás, mamás játék az óvodában, amire még emlékezhetünk mi is az SZDSZ idejéből. A nevelés kezdett bűnként értékelődni, a liberálisok szerint nem kell nevelni, nem kell megtanítani mi a jó és mi a rossz. A gyerekeknek azt hazudták a múlt századtól kezdve, hogy az a szabadság, ha nincsenek morális gátak, a kereszténység Európa neurózis képzője. Mindent szabad következmények nélkül az emberi jogok nevében. Azt hazudták nekik, hogy joguk van megölni születendő gyermekeiket, joguk van a szabados kapcsolatokhoz, ha úgy tetszik fiú-fiúval, vagy lány-lánnyal is. Nincs természetes és természetellenes. Nincs egyetlen igazság, sok igazság van, a szabadság addig terjed, míg mások jogait nem sérti. Ebben a humanizmusban és szabadságban morális kritériumok szóba sem jönnek. A hazugság századának gyermekei sírnak, a hazugságban születettek. A szabadság mámoros század gyermekeitől most kezdik megvonni a kábítószert. Oda a humanizmusunk! Oda a mámoros szabadság! A kábítószer probléma korunkban, ami ugyancsak Amerikából indult ki, ennek a társadalmi mámornak az anyagi kivetülése. A tisztaságmánia a tisztítószerektől roskadozó polcok, a lélek tisztulási pótléka, lelki kivetülése, mert a mámor a lelket piszkolta be, aminek létét is elhazudta az előző század. A tv, film, videó játék a halálba szórakozás eszközei, melyekből ömlik a mocsok, a gyilok, a szex, elárasztotta Európát is, mert exportként visszakapta posztmodern, liberális agyszüleményét Amerikából. „Ahol Krisztus, ott a szabadság”, ezt titkolták el a mámor gyermekeitől, nehéz lesz a kijózanodás. A hazugságban született gyermekek siratják a kábítószer mámor végét.     

Amerika rádiói, filmjei, tévé csatornái és liberális újságjai a mámoros szabadság, az álhumanizmus gondolatait visszhangozták mindeddig a demokrácia nevében. Vajon milyen demokrácia az, ahol csak a Clintont ajnározó liberális világképű újságok virágozhattak? Vajon Németországban milyen demokrácia van, ahol csak a liberális álhumanizmus hírei jelenhetnek meg?

A liberális álhumanizmus csillaga Trump győzelmével leáldozóban van. Megüzente a keresztényeknek, tudja, hogy a kereszténység megtámadtatott, és szándékában áll, ezen változtatni. Látja, hogy a globalizáció nem működik, a nemzettudaté a jövő. Trump által megszabadultunk mi és a világ az amerikai erőszakos liberális demokrácia exporttól és a vele járó feszültségtől. Óriási dühöngő viharokra számíthat azonban Trump a liberális világ, vicsorgó fészkeiből, ahogyan Magyarországnak állnia kellett és kell a dühöngő orkánt. Nem mondható hogy Amerika diktál, mert megint Európában jelent meg az új szellemi irány, vissza keresztény gyökereinkhez és a nemzettudathoz. Érdekes módon, most a politika színteréről indult egy kicsi országból, amit úgy hívnak Magyarország. Később szövetségese is akadt, Lengyelország képében és tudható, hogy mindig Amerika járatja csúcsra az új gondolatot, így óriási segítségre bukkantunk. 

Irodalom:

Fukuyama, Francis: A nagy szétbomlás, Európa, Bp., 2000.

Horváth Pál: Vallásismeret. Tankönyv pedagógusoknak, tanulóknak. Bp., Calibra kiadó, 1996.

Löwith, Karl: Világtörténelem és üdvtörténet. A történelemfilozófia teológiai gyökerei. Bp., Atlantisz kiadó, 1996.

Máté-Tóth András: Vallástudomány és felsőoktatás. Magyar Tudomány 5/99 (569-579)

Smith, James, K.: Who's Afraid of Postmodernism? Taking Derrida, Lyotard, and Foucault to Church, Grand Rapids, MI: Baker Academic, 2006, pp. 15-30.