A nemzeti+keresztény és a liberális

  „István a király” liberális átértelmezése

Augusztus 20-a Magyarországon Szent István egykori tettéről szól, arról az államalapításról, ami a kereszténység útjára állította az országot. Nem volt ez mindig így. A szocializmus éveiben, célzottan visszaszorították az akkori kormányok a nemzeti és keresztény érzést. Ennek következményeként beállt egy amnézia a Szent István-i örökségről, elfelejtettük, hogy majdnem 2000 évig keresztény ország voltunk. Ennek volt előzménye Szent István királyunk küzdelme a pogány örökséggel. Erre emlékeztetett bennünket Szörényi-Bródy remekműve, az István a király rockopera, mely műfaj a XX. században jelent meg. A szerzőpáros szinte zseniálisan ráérzett arra, hogy most már más idők következnek, így vált a rendszerváltás nyitányává az 1983-ban bemutatott rockopera, az István a király. A műnek óriási hatása volt, szinte robbant. Felszakította az elnyomott érzelmeket, felnyitotta a csukott szemeket, megszüntette az amnéziát. Az emberek többsége katartikus élményt élt át, amikor megnézte a rockoperát, ami a szabadság érzését adta. Hozott egy rácsodálkozást, hogy nekünk, magyaroknak is van nemzettörténetünk, van Szent koronánk, és van István királyunk, akinek az európai kultúrába való betagolódásunkat, és keresztény örökségünket köszönhetjük. Mi volt a domináns érzés a mű látásakor? A tiszta, a felemelő, az euforikus, és a szabadság érzése.

2013. augusztus 20-án, Alföldi Róbert rendezésében, István a király azt mutatta meg nekünk, hogy létezik egy másik, egy ezzel ellentétes látásmód Magyarországon. Alföldi elhagyva az István korabeli kosztümöket, modern XX. századi ruhába öltöztette szereplőit, amivel jelezte, hogy mondanivalója jelenkori életünkre is érvényes. A darab a szimbolizmus nyelvén azt közvetítette, hogy felesleges István királyt és fő törekvését, a kereszténység útját ünnepelnünk, mert a rabságot hozta el nekünk. Már a bemutatás helyszíne is szimbolikus a szegedi Dóm téren, Isten temploma előtt. Itt mutat fricskát neki és rombolja a hitet, hogy Isten országa a szabadság volna. 

Amikor egyforma szürke öltönybe öltözteti Koppányt és Istvánt, amikor István négykézláb araszol a földön Istenhez fohászkodva, ezzel egyrészt azt mondja, a pogány és a szent között nincs különbség. Másrészt alávetettségben élsz, egy felettes hatalom önkényeskedik fölötted (ti. Isten). Ez szinkronban van azzal a XX. századi posztmodern és liberális gondolkodással, ami azt mondja „minden virág virágozhat”, minden egyenértékű, a pogány vallások és a kereszténység között nincs különbség. Sok igazság van, ez is igaz és az is igaz, a kereszténység csak egy vallás a többi között. A „fölöttes hatalom” felfogás nem új keletű, már megjelenik Hegelnél, a 20. században pedig legközismertebben C.G. Jungnál és Rudolf Steinernél. Ez szinkronban van azzal is, amikor a kígyó azt mondja a Paradicsomban, hogy szakadjatok el Istentől, ti is „istenek vagytok”, amivel megfordítja a szabadság fogalmát. Az Evangélium szerint ugyanis „Ahol Krisztus lelke, ott a szabadság”. Az Alföldi darab pedig azt közvetíti, hogy ahol Isten, ott rabság van. Ennek legszimbolikusabb képe a Szent korona, mint rabrács és a belé zárt emberek a darab, záró képében.

Alföldi ki akar bennünket ábrándítani abból, hogy amit 1983-ban láttunk, és amit István tett, az tiszta, felemelő volt és szabadságot adott. Azt akarja mondani: ez nem az, aminek hittétek, mert itt csak vér, gyilok és gyűlölet van. Hatásos eszközt talál mondanivalójához, gyakran a mediatizált, média agresszivitás képeivel élve. Folyik a vér, illetve a piros festék minden mennyiségben, a jelenetek horrorisztikusak és egyben parodisztikusak. Lásd. a vonagló véres tömeg, a véres sámán, a lefejezett ló,amiből látványosan, naturalisztikusan folyik a piros festék. Ezt nevetés nélkül a közönség sem tudta megállni Szegeden, már-már Tarantino fanyar és gunyoros horror világát idézi. Sok ötlet van benne, hiszen Alföldi tehetséges, kreatív alkotó. Játszik, mint a gyerek, és azt az érzetet kelti, hogy gúnyosan mosolyog a háttérben. A darab nevezhető zenés pamfletnek is, mert a néha csujjogató tánckar, az énekléssel próbálkozó színészek játéka nem nevezhető rock operának, ami egykor volt. A Trabantból kilépő régi szereplők bohókás tétovasága, a napszemüveges rendőrök bizarrsága, a punk fejű sámán, csorgó piros festékkel a fején, a szürke öltönyös négykézláb mászó István király, a szentség, a szent emlék eltávolítására tett hatásos kísérlet. Míg a 83-as bemutatás visszavezetés volt Istenhez, addig az Alföldi 2013-as rendezés az eltávolítást szolgálja. Az előző felemelt, az utóbbi a mélybe taszított. Katarzis helyett vér és döghalál. Még a liberális filozófus Heller Ágnes is azt mondta Nietzsche munkásságáról, aki a Zarathusztrában megírta az Evangélium pamfletjét: „A kreatív tehetség sem tehet semmissé erkölcsöt és morált.”

A szimbolizmus itt, az európai kultúra legfőbb szimbólumának, a Kereszt értelmének megfordítását célozta meg. A Kereszt mindig is az élet jelképe volt. Az üdvtörténet szerint, Jézus kereszthalálával szerzett nekünk örök életet. Ő a híd, csak „általa” juthatunk vissza a Teremtőhöz. Ennek értelmében a pogányság az emberi lélek halálát jelenti, mert nincs Megváltója, aki örök életet adjon neki. Alföldi ezt fordítja meg abban a szimbolikus jelenetben, amikor a kereszttel döfik át az embereket. Ezzel a horrorisztikus és naturalisztikus jelenettel azt mondja, hogy a kereszt a halál, a halálosztó, a gyilkos hatalom jelképe. A kép megint csak Tarantino-t idézi (lásd. Született gyilkosok), és a médiával elkábított fiatalság nagy részének mind a tartalom, mind a megjelenítés tetszik. 

Amikor a 83-as itthoni bemutatás után, egy történelmi esemény színhelyén Spanyolországban is bemutatták a darabot, ott is eufóriát váltott ki. Azt mondták, ezt a nehéz múlt emlékét őrző helyet ez a rock opera megszentelte. Az Alföldi bemutatás láttán most, a megszentelés helyett a meggyalázás juthat eszünkbe. Nesze nektek, keresztény érzület! Nesze nektek nemzeti érzés! Alföldi csak önmagát adta, mert ő a korszellem, a „posztmodern és liberális toleráns” tudat egyik képviselője. A posztmodern liberális tolerancia nem épít, hanem rombol, mert nincsenek morális értékei. A darabban van polgárpukkasztás, kreatív játék és saját liberális filozófia, ami Nyugat Európa domináns gondolkodásmódját tükrözi. Benne van a posztmodern és liberális szinkretizmus, az álságos békevágy, ami az antagonisztikus ellentétet egyenlőnek látja. Ezt sugallja az „unom a politikát” kihangsúlyozása, a pogány és a keresztény, a politikai bal és a jobb oldal egy kalitkába zártsága. Ezzel a maga hit nélküli, posztmodern liberális toleráns módján azt mondja: legyen béke már. 

Miután Istent kiiktatta, a nemzeti és keresztény érzelmeket megszüntette, vajon békét remélni, lehet e?

Gondolatok a "Testről és Lélekről"

Gondolatok a „Testről és Lélekről”

Enyedi Ildikó új filmjéről, a Testről és Lélekről, ami a Berlinárén Arany Medve díjat kapott, sok kritika jelent meg, de egyik sem gondolt arra a jelentés tartalomra, amit a jelen írás feltár. Vajon az ökumenikus zsűri által miért kapta meg a filmkritikusok díját is? Ez arra utal, hogy valami olyanra talált a film, ami sokak életérzését hordozza. Bár a ’70-es években játszódik, a probléma ma élőbb, mint valaha, sőt magasabb szintre lépett, ami már mindannyiunk számára érezhető. Lehet azonban, hogy csak az érzelmek szintjén, és még nem tudatosult, félünk megfogalmazni, azért nem jelenik meg a kritikákban. Művészi szinten beszél el valamit, ami hat a tudatalattira, de szavaink még nincsenek rá. Úgy gondoljuk, hogy ez a film látlelet a XX. és XXI. század emberéről, aki a Testet és a Lelket elszakította egymástól, a Testet emelte piedesztálra, Lélek nélkül. A film bemutatja ezt a sivár állapotot, mégis ennek legyőzéséről is szól. 

Vágóhíd, és ami erről eszünkbe jut

Már a helyszín, a vágóhíd véres világa, a tömegével leölt barmok látványa, e tocsogó vérben való napi jelenlét is a lélektelenségről beszél. Miközben nézzük a borzalmas naturalista valóságot, az állatok vérének ömlését, halk indiai hangtál szól, aláfestő zeneként. A keleti filozófia, az állatok leölését bűnnek mondja, a szarvasmarha meg egyenesen szent állat, aki ezt megöli, rossz karmára számíthat. E keleti valláselmélet, már a XIX. századtól bekerült a nyugati filozófiába, és a XX. századi pszichológiába, ami folyamatosan változtatta a gondolkodást.  A keresztény gondolat „az ember a természet ura” helyett, az „ember a természet része”, keleti vallási tétel kezdett uralkodni. Ehhez társult az „is”, „is” keleti felfogás, a keresztény „vagy”, „vagy” helyett. Tehát az igaz-hamis, jó-rossz keresztény morális meghatározottság helyett! Ez nagy részben hozzájárult a posztmodern és liberális tolerancia kialakulásához, mely nélkülözi a keresztény értelemben vett, morális kategóriákat. E szerint minden virág virágozhat, ez is jó, meg az is jó. Csak tolerancia és humánum, morális támasz nélkül. Jürgen Habermas német marxista szociológus azt mondta, a Ratzinger bíborossal folytatott vitában, hogy a liberális demokráciából hiányzik a morál. A New York-i Jonathan Haidt, a társas kapcsolatok pszichológusa, meglepő eredményre jutott a liberális és konzervatív morál alappillérjeiről. Bestseller könyvében azt kutatta, hogy a „Jó emberek miért megosztottak a politika és vallás által?”A konzervatívnak nem nevezhető, ateista világképű pszichológus azt találta, hogy a liberális erkölcs alapja hiányos. A konzervatívok szélesebb erkölcsi platformon állnak, mint a liberálisok. Míg a liberálisoknál 3 alappillért talált, addig a konzervatívok 6 erkölcsi alappillérrel rendelkeznek. A törődés/bántalmazás, az igazságosság/méltányosság, a szabadság/elnyomás mellett, a konzervatívok még hárommal több morális dimenzióban gondolkodnak. Ezek: a lojalitás/hűtlenség, tekintély/tisztelet, szentség/tisztátalanság morális dimenziói. Vitatkozva Heidt azon tételével, miszerint a liberálisok is rendelkeznek a szabadság morális értékével, azt látjuk, hogy abba beletartozik, a „vágyak szabad pluralitása”, így a szabadság terén csak a konzervatívok rendelkeznek erkölcsi alappillérrel. A konzervatív szabadságeszményben ugyanis a tisztaságra törekvés áll a középpontban. A konzervatívok értékei, mint pl. a házastársi hűség, tisztelet az idősebbek iránt, a szexuális kapcsolat tisztasága, felülírja a szabadság liberális értelmezését. Az is vélelmezhető, hogy miután a liberálisok erkölcsi alapja hiányos, ez gátolja a konzervatívok megértését, míg fordítva nem igaz.[1]      

 De térjünk vissza a filmhez. A vágóhídi környezet ilyen bemutatása csupán a liberális toleranciának, humánumnak azt a szintemelkedését jelzi a gondolkodásban, ami a film nézőjében lelkiismeret-furdalást ébreszt. Nyugaton, a keleti gyökerű, liberális humanizmus indította el az állatvédő mozgalmakat, ami például hazánkban a libatömés elleni negatív kampányban mutatkozott meg. Látható a vegetarianizmus terjedésében is, holott a keresztény kultúra szerint az állat és növényvilág az ember fenntartására teremtetett, mert semmi sem megvetendő, ami Isten teremtménye. A Biblia téves tanításnak mondja a húsevés tilalmát, ami vallási elméletekkel kapcsolódik egybe. Valószínű a film rendezőjének a naturalisztikus jelenetekkel a lelkiismeret-furdalás keltése volt a célja, ami hatásosnak bizonyult az ezoterikus, liberális és posztmodern tolerancia világtrendjében. Ez is hozzájárulhatott az ökumenikus sikerhez. Persze lehetne tekinteni fogyasztói társadalmunk kritikájának is a nagyüzemi húsfeldolgozás bemutatását, de a keleti hangtállal aláfestve, mégsem tekinthetjük annak. Finom, művészi eszközökkel azt akarta mondani, hogy mennyire lélektelenül, nem humánus módon cselekszik a nyugati keresztény kultúrában élő ember. Az ezoterizált és liberalizált Nyugat ítészei pedig értették.

A korrupció, ami nem korrupció?

Érinti a korrupció témáját is, ami megint csak földünk érdeklődésének középpontjában áll. A világ már egyre nehezebben tűri a korrupciót, a politikusok bukásának ez a leggyakoribb oka. Sokszor a politikai ellenzék ott is korrupciót kiált, ahol ez nem található, mert tudja, ezzel lehet a legnagyobb népharagot kiváltani, hiszen az emberi irigységre épít. Nem csoda, hogy Enyedi Ildikót rögtön erről faggatták a külföldi riporterek, holott a film egy pici jelenetéről van szó. A kérdés arra vonatkozott, hogy a rendőrkorrupció bizonyára kormánykritika volt. A rendezőnő azt mondta, ebben élünk, de a film a szocializmusban játszódik. Miután a rendőrséget kihívták a bugató por ellopása kapcsán, az igazgató nejlon szatyorba húst csomagoltat a nyomozó számára, búcsúzóul, ami a második látogatáskor is megismétlődik. Kérdés, vajon valóban korrupcióról beszélhetünk e, ebben az esetben? Történt e itt lefizetés, valami előny szerzés érdekében? A válaszunk az, hogy nem. A szokásos „repi” ajándékról volt szó, ami a mai napig szokásban van nagyon sok cégnél, de ennek nincs tétje, inkább figyelmesség, ahogy otthon mi is csomagolunk a kedves vendégnek távozáskor. Igaz, a pszichológus nem kapott, így a kérdés nyitva marad.    

A Test cselekedetei

Mégsem ezekről kell itt szólnunk. A vágóhídi környezet, azaz mint munkahely dolgozóiról, és az ott történt eseményekről van szó, mely hordozza a mondanivalót. Szerencsére nem naturalisztikusan ábrázolva, de végig a Test cselekedeteiről beszél az eseményekben. Látszólag ezek mellékes történések, mégsem véletlen, mi veszi körbe ezt a szerelmi történetet. A Testről, és az elsekélyesedett párkapcsolatról szól a bugató por ellopása, a „falu bikájának” megjelenése, a HR-es és feleségének ügye, sőt az igazgató előélete, a szexis pszichológusnő feltűnése és célzott kérdései, a takarítónő jó tanácsai Máriának, az autista jegyeket hordozó főszereplőnek. A HR-es megkérdezi az igazgatót, hogy neki is megvolt-e Jutka a felesége, mert a fél üzemmel lefeküdt már, sőt most is csalja a falu bikájával, az új dolgozóval. Ő maga, - amikor a testre feszülő ruhában és vörösre festett érzéki ajkakkal megjelenik a csinos pszichológusnő, - azt mondja: „De meghúznám!”. Az igazgató mögött is számtalan kaland, rövid életű testi kapcsolat áll, és utólag megjegyzi: „A kevesebb több lett volna!” A pszichológust majd felfalja a szemével, még a szerelem bontakozásának idején is, ágyba bújik egy nővel, bár lelki értelemben nincs hozzá semmi köze, nem is akar tőle semmit, csak éppen a Test cselekményét. Mégis, Ő már valójában belefáradt a sekélyes testiségbe, így válik alkalmassá az igazi kapcsolatra, aminek kibontakozását várjuk a filmben. A sokat megélt takarítónő testre feszülő ruha hordására biztatja Máriát, ha férfit akar fogni. A főszereplőnő pornót néz, hogy tréningezze magát a párkapcsolatra, azt hiszi ez a szerelem. A pszichológusnő kényes kérdéseket tesz fel a szexuális életre vonatkozóan, ami nem is csoda, hiszen a bugató por ellopásáról akar információkat szerezni. Megkérdezi a munkatársak álmait, és nyilván az álomban megjelenő szexualitásra kíváncsi. Váratlanul azonban megjelenik a Lélek cselekedte is, az igazgató és a minőségellenőr Mária, szarvas álmai kapcsán. Mindketten azt álmodják, hogy szarvasként élnek együtt egy idilli erdőben, forrásvizet isznak, összeér az orruk, ám ebből hiányzik a Test cselekménye, hiába várja a pszichológus a szarvas és az ünő párosodását. Itt felcsillan a remény, hogy mégsem minden a Test cselekményeiről szól az életben.

A felsorolt Test cselekményei, melyek körbeveszik a szarvas kapcsolati lélekpár történetét, emlékeztethetnek bennünket a nagy vihart kavart Miskolczi Miklós könyvére. Időben is közel van egymáshoz a filmtörténet, és a szociográfiai könyv születése. A „Színlelni boldog szeretőt”, 1981/82-ben íródott, majd követte a „Hazudni boldog hitvest” 1985-ben. Mindkettő a külső kapcsolatokkal terhelt házasságról, a párkapcsolatok elsekélyesedéséről, a Lélek nélküli Testi kapcsolatok előretöréséről szól. Ne gondoljuk azonban, hogy ez magyar jelenség, és a szocializmus terméke csupán. Igaz, hogy a szocializmusban a kereszténységet, az istentudatot elnyomták, de a vasfüggönyön túl, ugyanezt vitte végbe a liberalizmus terjedése. Sőt, a probléma sokkal korábbi. Visszamehetnénk egészen a Felvilágosodásig, amikor először indult meg a támadás a keresztény egyházak, és keresztény morális világrend ellen. Mégis a XIX. századi filozófiában gyorsultak fel a dolgok, amikor Nietzsche kijelenti, hogy „Isten halott!” Kortársai, és az utána következő filozófus nemzedékek, a Test és a Lélek elszakításán dolgoztak. A Lelket a szellemmel kezdték helyettesíteni, így könnyebb volt az elszakítás. Mindezzel a keresztény dualitás elvet támadták meg. Szent Pál, a Test és a Lélek együttes létéről beszél, az emberi testben. Testi létemben „mást érzek tagjaimban”- mondja -, mint amit a morál, azaz a lelkiség kíván, és ezt a kettőt kell összehangolni. Szól a „Testi ember” és a „Lelki ember” különbségéről, ahol a cél az „újjászületett ember”, azaz a lelki szint elérése, a jézusi megváltás által. A XX. században megvetett Biblia ezt írja: „A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás”.(Gal 5,19) „Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.”(Róm 8,13.)

Korunk azonban a Lelket letagadta, csupán a Testi ember szintjén kezdett élni. Később az elv bekerült a művészetekbe, ahol populáris szinten terjedt tovább a mindennapi gondolkodás felé. Ennek következményei lettek a „Test felszabadító” mozgalmak, a XX. század elején. Előtérbe került a „Test önrendelkezési joga”, mindez a „természetes- természetellenes”, „jó-rossz” keresztény morál fogalmak elvetésével párosult. Ez a gondolkodásmód a posztmodern és liberális világtrend alapkövét jelenti. Ennek lett következménye a homoszexuális jogok kiterjesztése, az azonos neműek házasságának követelése. Az indok szerint a heteroszexuális párkapcsolat nem természetesebb, mint az azonos neműeké, ez csupán előítélet. Szerintük ezzel a Test joga sérül. Mindez pedig nem más, mint a liberális szabadságértelmezés. Tehát Heidt megállapítása sántít, miszerint a liberálisok is rendelkeznek erkölcsi pillérrel a szabadság terén. Ez a keresztény morális értékekkel szemben áll. A morális értékek elvesztése nagymértékben hozzájárul mind a mai napig, a házasság válságához.

Győz a Lélek vagy mégsem?

A Test cselekményeinek problémáját hozza felszínre a „Testről és Lélekről” című film. De a gyönyörű agancsú szarvas és párja, a békés természetben megjelenő képei adják a reményt. Mégsem lehet megfeledkezni a Lélekről! A szarvas jelentése lélekvezető a magyar mondakörben. A magyar ősvallásban a szarvas, transzcendens tulajdonság hordozója, tehát valami lelki dolog. Itt két sérült ember találkozik, egy autista nő, és egy félig béna férfi. A nő magában hordozza az autista magányt, azt is mondhatnánk, szeretet betegsége van. A statisztikák szerint, az autisták száma egyre nő. Máriát a tisztaságmánia, rendmánia, kényszeres precizitás, a szabályok szó szerinti értelmezése, egy részképesség, jelesül a memória túlfejlettsége, és a vészes emberi kapcsolódási képtelenség, az érzelem nélküliség jellemzi. Mai kritika, hogy az autizmus nem betegség, csupán a létezés egy módja. A liberális szabadságeszmény szerint, ahogy vannak plurális együttélési formák, úgy lehet olyan élet, mely nem akar másokkal kapcsolatot. Megszületett az érzelemmentes, a szeretet nélküli ember. Társadalmi látlelet, a beteg társadalom jelképe az autista Mária. Mégis meggyógyul, lelki társra talál.  Az emberek többsége belefáradt már a sekélyes kapcsolatokba, a Lélek nélküli Test cselekedeteibe, ezért is lehetett sikere ennek a filmnek. Súlyos következménye a házasulási kedv elvesztése, a „gyermeknélküli kultúra”, ahogy Fukuyama, az amerikai közgazdász írta. Egy évszázada tart ez a folyamat, most már a társadalmi trendben váltás következik, vagy az elbeszélés itt megszakad. A rendező fricskája, hogy a film egy hosszú, szexuális aktussal zárul. A liberális gondolkodás ezt a boldog beteljesülésként értékeli, de hátha mást akart ezzel üzenni a rendező? A konzervatívok számára mindenesetre, ez újra a Test cselekményéről regél.

Minderről szól e film.    

                                

---

[1] Szabados Ádám PhD doktorandusz, hasonló véleményre jut a liberális erkölcs hiányzó pilléreinek következményeiről, miközben elemzi J. Haidt kutatását a DIVINITY teológiai honlapján. 

Keresztény elnyomás és PC nyelv a tudományokban

Keresztény elnyomás és PC nyelv a tudományokban

Változik a világtrend. Ha egy nagyhatalom elnöke azt mondja, hogy tud a keresztények háttérbe szorításáról és ezen a helyzeten változtatni fog, akkor egy világtrend változhat meg. Trump azt mondta:

 „Ha muszlim voltál bejöhettél Amerikába, de ha keresztény voltál, majdnem lehetetlen volt. Nagyon, nagyon nem volt fair! Így mi most segíteni fogunk nekik.”

Miért is mondható, hogy a kereszténység eddig el volt nyomva? Itt az iszlamizáció veszélye vetette fel a problémát, holott az igen régi. Az iszlám riadalom csak ráirányította a figyelmet arra, hogy Európa kezdett beleveszni a keresztény morál nélküli liberális toleranciájába, abba az álhumanizmusba, mely Isten nélkül való. Ennek az ideológiának a kiépülése és a kereszténység elnyomása főként XIX. századi előzményekre és a XX. századi kivirágzására vezethető vissza. A gyarmatosításokkal kezdődött, amikor a keleti vallás a hódítók kultúrájába behatolt. A hódítók hazahozták a meghódítottak vallási könyveit, amit beépítettek a nyugati tudományokba. Hegel a hinduizmust, Schopenhauer a buddhizmust fordította le a filozófia nyelvére. Az archaikus tanok felélesztését folytatta Nietzsche a görög Dionüszosz elv és a perzsa vallás beépítésével a Zarathusztrában. A XX. század elején C. G. Jung az archaikus tanokat lefordította a pszichológia nyelvére, mely ma is több irányzatában az önmegváltás keleti copingjában van. A vallástudomány kialakulása már a keleti könyvek behozásával megkezdődött. A kereszténység legyőzésére jött létre és a mai napig fő célja, hogy keresztény szempontból ne lehessen a vallásokat elemezni. Később ez az elv, minden tudományra kiterjedt, melyek létrehozták már a XX. században a Politikailag Korrekt (PC) beszédmódot. Hozzájárult mindehhez a múlt század elején Mircea Eliade román valláskutató, aki a „szent dialektikája” elméletét alkotta meg. Ez visszatér a posztmodern liberális gondolkodásban, mely azt mondja, minden vallás egyenlő, minden megváltáskeresést egyenlőnek fogadunk el. Jézus diszkriminálása történt meg ezzel, aki azt mondta” Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Csak „általam” juthattok az Atyához, nincs tehát sok út és sok igazság, ahogy ezt a mai keresztény ellenes liberális posztmodern világrend mondja. Eliade egyenlővé tette az archaikus vallásokat a zsidó-kereszténységgel, a „Világfa” eggyé olvadt a „Kereszttel”. Az ókortudósok munkáiban a „Közel-kelet mítoszai”között egy mítosz lett a zsidó üdvtörténet, az ugariti, hettita, egyiptomi mítoszok között.  C. G. Jung Kelet-Nyugat egyesítését tűzte ki célul, ami a XX. században megvalósult, ennek következménye lett a posztmodern „anything goes”, és a mai PC nyelv, ahogy a tudományokban ez jól nyomon követhető. Jan Assmann egyiptológus folytatta a munkát, amikor meghirdette „Egyiptom méltóságának visszaadását”. Ez egyet jelent a kereszténység tagadásával. A Bibliában ugyanis Egyiptom „mind valós, mind átvitt értelemben” a bűn neve, mert a bálványok és tanaik imádását jelenti. Mindezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy Chicagóban, 1993-ban a Világvallások Parlamentjén írásba foglalták, miszerint „eddig a kereszténység agresszív módon az elsőségre tört, de ennek vége, minden vallás egyenlő”. Most úgy látszik, Trump győzelmével ennek a világrendnek lesz vége, mely megtűrte ugyan a kereszténységet, de azt már nem lehetett mondani, hogy egyetemes, sem azt, hogy Jézus a világ Megváltója. Buddha, Jézus és Mohamed egy szintre került, egyenlő vallási tanítók, de Jézus, mint Megváltó szóba sem jöhetett.

A PC beszédmód általánosan bevett a humán tudományokban, mely segít az egyenértékűségi képzet alátámasztásában. Az erkölcsi tankönyvekben együtt találhatók az Apollóni szabályok, Jézus morális tanításai és Buddha aranymondásai. Jelen van a vallástudományban, ahol nem lehet keresztény szempontból elemezni egyetlen más vallást sem. A néprajzban, ahol a táltos, a sámán, a „mágikus/vallási specialista”, a „mediátor” a „kommunikációs szakember egy –egy típusa” és nem lehet keresztény néprajzot művelni. A bibliakritika tudományában, ahol nem lehet azt mondani, hogy a Biblia, Isten ihletett igéje. Mózes sem felel meg a posztmodern liberális toleranciának, mert különválasztotta a jót a rossztól, az assmanni egyiptológiában pejoratív megjelölést kap. Így a kor kiiktatta a „bálvány”, „pogány” szavakat a tudományokból és a mindennapi közbeszédből, nehogy valamilyen érzékenységet megsértsünk. A pogány tanok „bölcsességgé” változtak, mert mindezt megelőzte az értékek átértékelése. Az egyiptomi „fekete mágia” megnevezés még elfogadott volt hazánkban, a ’70-es években, de mára a „mágikus megsemmisítés” nevet kapta. Az „okkult tanok” helyett, ma a PC jegyében, az „ókori bölcsesség” szót használják. A Bibliában tiltott „jel” ill. „jegymagyarázat”, amit a mágusiskolákban tanítottak Babilonban, az előkelő „szemiotika” nevet kapta.  A bálványimádó kultuszok kora, „aranykor” lett. Az „ég seregeivel”, a „gonosz szellemekkel” való Bibliában tiltott érintkezés, az „ég és föld közötti nagyszerű kapcsolattá” változott. Az okkult gyakorlatokat végző „extatikusok”, „mágusok”, „guruk”, a keresztény szentekkel lettek egyenlők. A vallási ismertető könyvekben, a „mágus”, a „táltos” a „szent egy típusa” lett. Babilon mágusai, és népeinek helyei, ahol az okkult ás áldozati szertartásokat végezték, „szent helyek” lettek. Az indiai istenek önmegváltás gyakorlatai, mint a meditáció és jóga, bölcsesség és egészség megőrző technikák lettek Európában. Az „idegen istenek” tanai „szent könyvek” lettek a tudományos nyelvezetben. A Szentírás viszont „nagy narráció” a posztmodernben és „mítosz”az ókortudományban. A bűn helyett bevezették a „tapasztalat”buddhista értelmezését, a „test joga” feminista megjelölést. A „természetes”-„természetellenes” fogalma „előítélet” lett. Az „igaz-hamis”, „jó-rossz” keresztény kategóriák helyett a „sok igazság”, „minden megy” posztmodern szóhasználat jött divatba. A „vagy-vagy” helyébe az „is-is” keleti szóhasználata és kultúrája lépett. Az „igaz vallás” helyett, a „mindegyik egyenlő mértékben igaz”. A többi biblikus fogalommal együtt (pogány, bálvány, okkult) kiiktatták a „tévtan” szót is, mert a Biblia megszűnt viszonyítási alap lenni. Az isteni megváltás helyett, az önmegváltás módozatai lettek elfogadottak, ami főként a pszichológiában, legdominánsabban a transzperszonális pszichológiában lett tanagyag. A „relativitás, kötelező tanagyag lett”, ahogy ezt Fukuyama már korábban megírta Amerikában. A PC szabályai szerint, ezzel nem sértünk meg más vallásokat. A kereszténység sérelme senkinek fel sem tűnt. A liberális tolerancia és álhumanizmus elterjesztette, hogy „minden nép ugyanazt az Istent imádja, csak más nyelvezettel”. Az sem tűnt fel senkinek, hogy nemcsak az isten nevek mások, de az istenkép és a tanítások is eltérnek, és hogy a Biblia éppen ez „idegen istenek” imádatáról beszél, mint legfőbb bűnről. A PC nyelv védősátora alatt, korunkban győzött Egyiptom és Babilon, ami a Jelenések könyvében mégis legyőzetik.                        

Mi a baj a Politikailag Korrekt (PC) nyelvvel? Hiányzik belőle a keresztény morál, mely megkülönböztette az igazat, a hamistól, a jót a rossztól. Semleges név választása, nem más, mint a hamis álhumanizmus, mert az „Isten nélkül is jók vagyunk” vallását hozta a világba. Míg az elején voltak benne hasznos, humánus dolgok, mára a józanész elvesztése fenyeget. Nemcsak nyelvhasználat, ideológia is egyben. Ennek késői következménye az abortuszok, a nemek egybemosása, a nemi identitás váltások divatja, az azonos neműek házassága, a „transzneműek mosdója”, mint a Trump előtti világrend jelképe. A gender elméletben az anya helyett, a „terhes személy” megjelölés lenne az új PC. nyelv. Mindennek oka a kereszténység elnyomása, a Biblia, mint viszonyítási alap megszüntetése.

Reméljük, Trump lavinája, magával sodorja mindezt és végre a kereszténység elfoglalhatja méltó helyét a világban és újra lehet keresztény tudományokat is művelni, Jézus újra a világ, egyetemes Megváltója lehet. Az iszlám hangosan, illegálisan, terrorral, erőszakkal érkezik, hogy felfigyeljünk arra, ami csendben, legálisan, rejtetten a tolerancia és az álhumanizmus képében PC nyelven érkezett kereszténységünk ellen.      

Welcome to Trump! Miért sírnak az amerikai diákok?

Welcome to Trump! Miért sírnak az amerikai diákok?

Az amerikai elnökválasztás kapcsán joggal merül fel bennünk a kérdés, mit jelent Trump megválasztása a magyaroknak és a világnak? Mindenekelőtt bejelenti az eddigi posztmodern, liberális világrend lebomlási folyamatának kezdetét. Nagyon régóta várunk erre, hosszú volt az út, míg idáig eljutottunk. De nem mindenki örül. E világrend gyermekei, akik már ebbe születtek bele, sírnak. Vajon miért? Erre keressük a választ, másrészt felhívjuk a figyelmet arra, tévedés azt gondolni, hogy Amerikából indul ki minden és úgy terjed szét a világban.

Az igazságkeresők mindig Európából jöttek. Az új trendek mindig európai filozófusok, írók, nagy gondolkodók agyából pattantak ki, amit Amerika átvett, felnagyított és gyakorlatra lebontott exportként adott vissza. A francia forradalomtól eredeztethető a szabadság, egyenlőség, testvériség liberális elve, mely meghirdette az Isten nélküli humanizmust és megkezdte a keresztény Európa lebontását. Az Egyház, a keresztény hit és morál megtámadtatott, a szekularizációval az Egyház és az állam különvált.

A német filozófusok a XIX. századtól kezdve folytatták a lebontó munkát, aminek következménye lett a XX. században a posztmodern, liberális elv világtrenddé válása. Ez átnyúlt a XXI. századra is, ennek volt reprezentáns képviselője a Clinton család. Nos, ez bukott most meg, itt szakad meg a XIX. századvégtől felerősödött folyamat, ami átívelt a XX. századon egészen a mai napig.

De hogyan jutottunk el ahhoz a folyamathoz, melynek következményeként ma nem lehet egyetlen egyetemen sem keresztény szempontból semmit bemutatni a keresztény Európában és persze Amerikában sem? Ez a trend látszik megfordulni, kezdünk eredeti keresztény gyökereinkhez visszatérni. Amerika melynek Alkotmánya a protestáns etikára épült, régen elkanyarodott ettől az értéktől, de most felcsillan a remény a visszatéréshez. Ezért sírnak most az amerikai diákok, liberális tanári karaikkal együtt Clinton bukásán. A posztmodern, liberális „értékrelativizmus (ugyanis) kötelező tananyag lett” az oktatás minden szintjén, ahogy ezt az amerikai társadalomtudós Fukuyama (1992/2000) mondta. Nemhiába, dolgoztak ezen a XIX. század vége óta európai filozófusaink, Amerika ennek kitűnő megvalósítójává vált.

Európai gondolkodóink a keleti vallási filozófiát akarták beültetni a nyugati tudományokba a kereszténység helyett a XIX. században, igen sikeresen. Schopenhauer német filozófus volt az első, aki beépítette a nyugati kultúrába a keleti buddhizmust, majd folytatta Nietzsche, aki megírta az Evangélium pamfletjét a Zarathustrában. Költői mű volt, nagy tehetséggel megírva, óriási hatása lett. A munkát folytatta C. G. Jung svájci pszichológus a XX. század elején, aki lefordította a pszichológia nyelvére a buddhizmust és az ázsiai taot. Mi köze van mindennek ehhez? Nagyon sok, mert a francia forradalomtól induló ateizmuson kívül ez az alapja a kereszténység lebontásának és az értékrelativizmus kialakításának. Megrendítették a Szentírás tekintélyébe vetett hitet, elkezdték egy vallásként kezelni az archaikus keleti vallások között. Az egyetemeken, a XVIII. századvégen megindult a vallástudomány oktatása, melynek kiindulási alapja a kereszténység megrendítése, az Egyház lerombolása volt. A vallástudomány az egyetemeken az „antiklerikalizmus jegyében jött létre”(Máté-Tóth, 1999) és ez fontos funkciója a mai napig. Az európai értékrelativizmus gyökere a keleti vallások bekerülése, innen jutott be a nyugati gondolkodásba az ateizmussal keveredve, ebből alakult ki a posztmodern, liberális világkép. Ma ott tartunk, hogy keleti guruk mondják meg, hogy kellene gondolkodnunk,- mondta Ratzinger bíboros a későbbi XVI. Benedek pápa- a keresztény egyetemesség tudata elveszett.

Honnan jöttek a keleti guruk? Nem Indiából, hanem Amerikából. Európai gondolkodóink voltak az építőmesterek, de Amerika tette naggyá a liberális értékrelativizmust. Mikor a guruk látták, hogy a nyugati filozófia megteremtette az alapot tanaik terjesztéséhez, elkezdtek beözönleni Amerikába. Amerikában ugyanis rohamléptekkel kezdett fejlődni a média minden ága a múlt század elejétől és meghatározó véleményformálóvá vált a világban. Amerikából mentek Európába, majd a rendszerváltás után érkeztek a guruk hozzánk. A vallásaik által képviselt gondolat pedig már rég bejutott minden tudományba. A keleti ambivalens istenképből ered tanításuk, ahol az istenek jók és rosszak egyben. Ebből következik, hogy nincs bűn csak tapasztalat, nincs jó és rossz. Ez lett a gondolkodás alapjává Európában és Amerikában az archaikus kor feltámasztásával. A zsidó-kereszténység Istene ugyanis Szent, csakis jó, különválasztja a jót a rossztól, az igazat a hamistól. Ez a gondolkodás ma tiltott, az értékrelativizmus a kötelező tananyag és elvárt gondolkodás a világban. Ez is jó, meg az is jó, ha a szexuális irányultságod a hasonló neműek felé visz, az is jó. Ha megölöd a megfogant gyermekedet, az is jó, ki szólhat bele? Ki mondja meg mi az igaz? Ez volt a francia posztmodern filozófusok kérdése a múlt század közepén. (Lyotard, Foucault) Liberális posztmodern szabadságképük a keresztény morál nélküli humanizmus, amit álhumanizmusnak nevezhetünk. Trump győzelmével ennek a világképnek a végét siratják az amerikai egyetemeken. Azt mondják Jézus olyan próféta volt, mint Buddha, és mint Mohamed nem világmegváltó Krisztus. Lehet, eljön megint az idő, hogy ez a hazugság megdől. Lehet, eljön az idő, hogy lehet keresztény pszichológiát művelni, mely nem a keleti önmegváltás copingjában van. Lehet, eljön az idő, mikor lehet keresztény szempontból bemutatni a filozófusokat. Amikor lehet keresztény néprajzot művelni ahol nem a „varázsló, sámán, táltos a szent egy típusa”(Horváth,1996) és nem „kommunikációs szakember”, hanem az okkultizmus egyik képviselője. Jelenleg még tilos az egyetemeken keresztény szempontból bármit elemezni Magyarországon és a liberális világban.     

Főként F. Lyotard és M. Foucault francia filozófusok a XX. század második felében tovább építették a liberális, posztmodern értékrelativizmust melynek magjai a korábbi német filozófusok által előkészített termékeny talajba hullottak. Ők jelentették ki, hogy „minden virág virágozhat”, „minden megy”, a Szentírás, mint nagy narráció nem érvényes többé. Ez is jó és az is jó, az igaz-hamis, jó-rossz, keresztény megkülönböztetésnek vége. Nos, most éppen ennek a világrendnek és hamis gondolkodásnak van vége. Amerika csúcsra járatta az európai gondolkodók liberális, posztmodern elvét. A múltszázad elején innen indultak ki a „testfelszabadító mozgalmak”az európai S. Freud és Feuerbach filozófus nemzedékének munkái nyomán. Innen indult ki a gender elmélet is, ami ma már a nemek egybemosása felé tart. Liberális követelmény lett, ne legyen többé papás, mamás játék az óvodában, amire még emlékezhetünk mi is az SZDSZ idejéből. A nevelés kezdett bűnként értékelődni, a liberálisok szerint nem kell nevelni, nem kell megtanítani mi a jó és mi a rossz. A gyerekeknek azt hazudták a múlt századtól kezdve, hogy az a szabadság, ha nincsenek morális gátak, a kereszténység Európa neurózis képzője. Mindent szabad következmények nélkül az emberi jogok nevében. Azt hazudták nekik, hogy joguk van megölni születendő gyermekeiket, joguk van a szabados kapcsolatokhoz, ha úgy tetszik fiú-fiúval, vagy lány-lánnyal is. Nincs természetes és természetellenes. Nincs egyetlen igazság, sok igazság van, a szabadság addig terjed, míg mások jogait nem sérti. Ebben a humanizmusban és szabadságban morális kritériumok szóba sem jönnek. A hazugság századának gyermekei sírnak, a hazugságban születettek. A szabadság mámoros század gyermekeitől most kezdik megvonni a kábítószert. Oda a humanizmusunk! Oda a mámoros szabadság! A kábítószer probléma korunkban, ami ugyancsak Amerikából indult ki, ennek a társadalmi mámornak az anyagi kivetülése. A tisztaságmánia a tisztítószerektől roskadozó polcok, a lélek tisztulási pótléka, lelki kivetülése, mert a mámor a lelket piszkolta be, aminek létét is elhazudta az előző század. A tv, film, videó játék a halálba szórakozás eszközei, melyekből ömlik a mocsok, a gyilok, a szex, elárasztotta Európát is, mert exportként visszakapta posztmodern, liberális agyszüleményét Amerikából. „Ahol Krisztus, ott a szabadság”, ezt titkolták el a mámor gyermekeitől, nehéz lesz a kijózanodás. A hazugságban született gyermekek siratják a kábítószer mámor végét.     

Amerika rádiói, filmjei, tévé csatornái és liberális újságjai a mámoros szabadság, az álhumanizmus gondolatait visszhangozták mindeddig a demokrácia nevében. Vajon milyen demokrácia az, ahol csak a Clintont ajnározó liberális világképű újságok virágozhattak? Vajon Németországban milyen demokrácia van, ahol csak a liberális álhumanizmus hírei jelenhetnek meg?

A liberális álhumanizmus csillaga Trump győzelmével leáldozóban van. Megüzente a keresztényeknek, tudja, hogy a kereszténység megtámadtatott, és szándékában áll, ezen változtatni. Látja, hogy a globalizáció nem működik, a nemzettudaté a jövő. Trump által megszabadultunk mi és a világ az amerikai erőszakos liberális demokrácia exporttól és a vele járó feszültségtől. Óriási dühöngő viharokra számíthat azonban Trump a liberális világ, vicsorgó fészkeiből, ahogyan Magyarországnak állnia kellett és kell a dühöngő orkánt. Nem mondható hogy Amerika diktál, mert megint Európában jelent meg az új szellemi irány, vissza keresztény gyökereinkhez és a nemzettudathoz. Érdekes módon, most a politika színteréről indult egy kicsi országból, amit úgy hívnak Magyarország. Később szövetségese is akadt, Lengyelország képében és tudható, hogy mindig Amerika járatja csúcsra az új gondolatot, így óriási segítségre bukkantunk. 

Irodalom:

Fukuyama, Francis: A nagy szétbomlás, Európa, Bp., 2000.

Horváth Pál: Vallásismeret. Tankönyv pedagógusoknak, tanulóknak. Bp., Calibra kiadó, 1996.

Löwith, Karl: Világtörténelem és üdvtörténet. A történelemfilozófia teológiai gyökerei. Bp., Atlantisz kiadó, 1996.

Máté-Tóth András: Vallástudomány és felsőoktatás. Magyar Tudomány 5/99 (569-579)

Smith, James, K.: Who's Afraid of Postmodernism? Taking Derrida, Lyotard, and Foucault to Church, Grand Rapids, MI: Baker Academic, 2006, pp. 15-30.