Biblikus vitairat: Hol vannak a halottaink?

Biblikus vitairat: Hol vannak a halottaink?: Hol vannak a halottaink? Halottak napján szép virágokat vásárolunk, kicsinosítjuk a sírokat, de vajon eszünkbe jut e, hogy hol vannak ...

Hol vannak a halottaink?

Hol vannak a halottaink?

Halottak napján szép virágokat vásárolunk, kicsinosítjuk a sírokat, de vajon eszünkbe jut e, hogy hol vannak a halottaink, akik vissza sose jönnek? Esetleg itt vannak még körülöttünk, mert nem tudtuk őket elengedni, vagy ők nem tudtak földi vágyaiktól megszabadulni? Fausztina nővér a katolikus apáca kijárt a temetőbe, hogy a földközelben maradt lelkekért imádkozzék. Lelki szemeivel látta őket, és imái után felemelkedésüket a mennybe.

Ám jó esetben fent vannak a mennyországban vagy a katolikus hit szerinti Tisztítótűzben, hogy tisztán álljanak az Úr elé. Amíg el nem közeleg az utolsó napunk, nem fogjuk megtudni, hogy hol vannak, de azt sem hogy mi hová kerülünk. Így Halottak napján kezdhetünk saját sorsunkon is gondolkodni, mert bármennyire hallani sem akarunk róla, minden nappal közelebb kerülünk a távozáshoz. Meg persze azon gondolkodjunk, mit tehetünk halottainkért innen a földről?

Minden vallás hiszi, hogy a lélek örök, tovább él miután levetette földi testét. Mi keresztények még ennél is többet hiszünk, reméljük, hogy a testünk feltámad, ahogy Jézus feltámadt a halálból. „Mert ha Jézus fel nem támadt volna, a mi hitünknek semmi értelme nem volna”- mondja Szent Pál az Újszövetségben. De már Izajás próféta arról ír, hogy „életre kelnek majd a halottak és holttestük feltámad”.

Az ember test, lélek és szellem. Azt hogy az ember testében van egy lélek, ami halálakor elválik testétől, már a tudomány is igazolja. Még 1975-ben készültek Raymond A. Moody professzor kutatásai Amerikában, amit a klinikai halálból visszatérőkkel végzett. A többség valamilyen betegség következtében „meghalt” a műtőasztalon. Moody professzor dokumentálta, amit a klinikai halálból visszatérők elmondtak, ezeket „első kézből vett közléseknek” nevezte. Mindannyian látták testüket a műtőasztalon, miközben lelkük fölötte lebegett. Pontos beszámolót adtak arról, mit csináltak az orvosok az ápolók, miközben ők „halottak” voltak, ám a lelkük mindent látott és hallott. Már Pál leírta, hogy van „érzéki test”, meg „szellemi test”, és ez utóbbi továbbélése örök a másik világban. Azt is írja, hogy a halál percében, „átváltozunk egy szempillantás alatt”. (1Kor15, 35-45) A szentek beszámolóiból úgy tudjuk, hogy fiatalkori alakunkban élünk tovább odaát.

Hallani olyan beszámolókat, ugyancsak a klinikai halálból visszatérőktől, akik ebben az állapotban, szellemi testükben, hozzátartozókkal találkoztak, akik várták őket a menny kapujában. Mi mindannyian azt reméljük, hogy szeretteinkkel találkozunk majd odaát. De vajon tényleg együtt leszünk e? Nyilvánvaló hogy a hasonló lelki szinten lévők kerülhetnek egy szellemi csoportba. Avilai Szent Teréz 7 mennyországot különböztetett meg. Attól függően kerül valaki ide vagy oda, milyen lelkiséget testesít meg. (Az is egyértelmű, hogy más a katolikus, más a református, más a karizmatikus lelkiség és még ezen belül is számtalan különbözőség létezik) Milyen Istenkapcsolatának foka, Isten szeretetének minősége, mennyire tette életében a jót a jóért, az igazat az igazért. Gondolt e egyáltalán arra, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”, hanem lelki táplálékkel is. Táplálta e a lelkét Isten Igéjével? Táplálta e a lelkét, az Isten és a felebarát szeretetével, ami a legfőbb parancsolat a Szentírásban? Mennyire szeretett, mennyire tette a jót másokért? „Levetette e az ó embert, a szokásaival együtt?”(Kol3,1-10).     

 „Egy pusztán a dolgoknak (csak az anyagnak) odaszánt élet, egy halott élet: egy élettelen csonk”(Pld11,28) - írja a Biblia. Így van élő meg halott lélek. Aki elmerül pusztán az anyagi világban, és lelkét nem táplálja, hogyan kerülhetne vajon a mennyországba? Vannak házaspárok, akiknek egyik tagja táplálja a lelkét imával, Isten Igéjét olvassa, a szeretet cselekedeteit teszi, ám a párja ateista, hallani sem akar lelki dolgokról. Hogyan kerülhetnének egy helyre haláluk után? Csakis egy módon, ha a feleség imádkozik férje megtéréséért, bűnei bocsánatáért. Ennek szép példája Szent Mónika, kinek férje és fia nagy bűnöket követett el, megvetette Isten tanítását. Ám Mónika nem adta fel, folyamatosan sírt és imádkozott értük. Ennek eredményeként férje élete vége felé megtért, fiát pedig Szent Ágostonként ismerjük, ő lett a hippoi püspök, és egyháztanító.

A legtöbb, amit tehetünk élőkért és a halottainkért, hogy imádkozunk értük, a lelkük üdvéért, bűneik bocsánatáért. Többet ér akármilyen szép virágnál a Halottak napján. A katolikusok imádkoznak szeretteik szabadulásáért a Tisztítótűzből. A Halottak napján még fokozottabban. Ők úgy hiszik, hogy lehetnek olyan bűneik hozzátartozóiknak, amit elfelejtettek megbánni, vagy nem is tudták, hogy ez bűn, így maradt a lelkükön folt. Isten viszont Szent sehogyan sem kerülhet hozzá a piszkos lélek, csak ha Jézus megtisztította, hiszen ezért adta vérét a keresztfán. Ám lehetnek különösen fiatalkori vétkek, amire az ember már nem is gondol, nem kérte értük Jézus tisztítását, ez esetben ott a Tisztítótűz, ami egy kegyelmi állapot. Isten nagylelkűsége, szeretete, és kegyelme nyilvánul meg a Tisztítótűz lehetőségében, amit sok szent látott is életében, az életrajzi beszámolóik szerint. A protestánsok elvetették ezt a lehetőséget, így valószínű nem is részesülnek belőle. „Legyen nektek, a ti hitetek szerint”- mondta Jézus. (protestánsok mennybeli beszámolóiban sohasem szerepel a Tisztítótűz, ők nem látják, a katolikusokéban mindig)

Lehet, hogy maradt haragosa halottainknak, vagy van haragosunk, akinek még nem bocsátottunk meg. Ma már a pszichológia is azt mondja, jobb megbocsátani, mert a negatív érzelmek rombolják az ember testi- lelki egészségét. Isten is azt mondja, ha valakinek panasza van ellened, menj, békítsd ki, csak akkor járulj én elém. A Miatyánk is erről szól, „bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Ha valaki haragot, gyűlöletet táplál a lelkében, szintén nem kerülhet Isten Szent országába.

Így hát rengeteg dolgunk van! Imádkozzunk egymásért, halottainkért hogy jó dolgunk legyen az örök életben. És főként tápláljuk a lelkünket szeretettel, Isten igéjével, egymás segítésével.

  „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Igen, mondja a Lélek, had pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket” (Jel.14,13).

     

  

Biblikus vitairat: Liberális kereszténység

Biblikus vitairat: Liberális kereszténység: Liberális kereszténység  (Az írás részlet a Veszélyben a kereszténység? c. kiadás alatt álló könyvemből) A liberális teológia kezd...

Liberális kereszténység

Liberális kereszténység 

(Az írás részlet a Veszélyben a kereszténység? c. kiadás alatt álló könyvemből)

A liberális teológia kezdetei a XIX. századba nyúlnak vissza és a protestánsokhoz köthetők. Jézus, mint Megváltó háttérbe kerül, az emberi értékelődik fel. Az üdvösségtörténetet a csodáktól megfosztják, a keresztény tudomány nem fogadja el, csupán szimbólumként értelmeződik még a Feltámadás is. A liberális teológia a folyamatos fejlődésben van, tekintélyt nem ismer el, a Biblia tekintélyét is elveti. Megkezdődik a tudomány istenítése, az individualizmusban az ember a legnagyobb tekintély. A liberális protestánsok szimpatizálnak a jezsuitákkal, később ők hozzák be a katolikusságba a liberális szellemet. Kompromisszumot kötnek a korszakkal, a világgal az evangélium rovására.

Paul Tillich evangélikus teológus hajtja végre a „mitológiátlanítás” programját. A legtöbb bibliai esemény szimbólum vagy mítosz lesz írásaiban. Mítosszá válik a Biblia minden lényeges eleme: a paradicsom, Ádám és Éva, az özönvíz, az egyiptomi kivonulás, a Messiás szűztől való születése, Jézus csodái, a feltámadás, mennybemenetele, bíróként való visszajövetele. A tudományos hit sem a gyógyításokat, sem a Feltámadást nem fogadja el.   

A liberális katolikus szellem Franciaországban keletkezett a XIX. században később a modernizmus vitte tovább. Főbb jellemzői: a „hamis béke”, a tolerancia szó hamis használata, az egyetemes megváltástan. A hamis béke a világgal való békekötést jelenti, jellemzője a vallásokkal való béke. Ha a többi vallást hamisnak mondom, nem terem békét, így megtörténik a vallásokkal való békekötés, a Világvallások Parlamentjén ezt dokumentálják is. Bevezetik a tolerancia fogalmát, ami a mai napig jellemzője posztmodern liberális világunknak. Azt mondják, hogy sok út van, ami mind ugyanoda vezet, ezzel a jézusi „Én vagyok az út, az igazság és az élet” igazságát negligálják. Elterjed az egyetemes megváltástan, ami szerint Jézus megváltó tette által, már az egész világ megváltott, akár hisz Jézusban, akár nem.

A katolikus liberális szellemet is a világhoz való igazodás jellemzi, amivel ellentétbe kerül önmagával. Ahogy a protestánsoknál itt is a csoda alig létezik, minden mítosz és szimbólum, erős a tudományra való támaszkodás. A katolikus liberális teológia főbb alakjai: Teilhard de Chardin, Hans Küng, Carl Rahner, és Henri Boulad.

Teilhard de Chardin XX. század eleji jezsuita teológus. A dicsőséges Krisztust piedesztálra emeli, de hallani sem akar az értünk szenvedő Isten Fiúról. A „fejlődés” a vezércsillaga, ahol a kozmikus Krisztus az evolúció ura. Jellemzi a tudomány istenítése, ám a jézusi evangéliumot megtagadja, mely a bűnbeesett Ádám és Éva után Megváltani jött az emberiséget a bűneiből. A tudományba vetett hit, és a szeretet, mint kozmikus energia teológiájának jellemzője. Így alakul ki később a jezsuitáknál, hogy „elég csak a szeretet”, míg a megváltó tett fontosságáról nem hallunk. Az evolúció tana miatt, megtagadja a közvetlen teremtést, Ádám és Éva bűnbeesését, és így a bűnmegváltást is. Nem az ember bűnös, hanem a teremtés anomáliái okozzák a szenvedést. Addig jut, hogy a Kereszt előtt sem tud letérdelni, mely Krisztus kereszthalálára, vérével való bűnmegváltásra emlékeztet. A Megváltó Isten helyett, a haladás és fejlődés az istene. Az eredeti bűnt kényszerzubbonynak tartja, mely gátolja őt a szárnyalásban, az evolúciós vallás megalkotásában. Nem hisz a biblikus csodákban, hanem azt tartja csodának, ha ennek ellenére az ember hisz az evangéliumban. Isten okozta a rosszat, tökéletlen teremtésével. Azt ajánlja a „bűn” szó helyébe a „haladást” tegyük. Ezzel „más evangéliumot” hirdet, amitől óvnak az apostolok. Ezoterikus hamis tanításokig jut, amikor azt mondja, magunkat kell üdvözítenünk, önfejlesztés és tudatosulás által. Azt ajánlja, vezessük be az evolúció vallását, ahol Krisztus az Omega pont, az összegyűjtő, a fejlett tudatosult emberek végső állomása.

Chardin mai követője Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes. Magáénak vallja Teilhard fő vezérfonalát a fejlődést, az evolúció tanát, a tudatosulást, mint az ember önfejlesztésének eszközét. Ő is megkérdőjelezi az eredeti bűnt, a teremtésben van a rossz, mint elődjénél. Többször kifejti, hogy nem Istent akarja dicsőíteni, sem itt sem a túlvilágok („akkor inkább megnéznék egy krimit”), hanem az evolúciót a fejlődést szolgálni. Írásaiban a reinkarnáció hite mellett teszi le a voksát, egyébként is jellemző rá a keleti, ezoterikus szemlélet. Azt szorgalmazza, hogy az egyház is fogadja el a keleti reinkarnáció tanát. Azt mondja rokonaink sem a mennyben sem a pokolban nincsenek, hanem bennünk vannak, haláluk után visszatérnek a földre és belénk költöznek. Jézus sincs a mennyben, hiába mondták az apostolok, hogy az Atya jobbján ül, ő ebben nem hisz. Itt van velünk, segíti a mi fejlődésünket, mint a fejlődés ura, ahogy ezt Chardin írásaiban is láthattuk. Azt állítja, hogy Jézus nem ítélkezik, tehát mint égi bíró visszajövetele sem hihető Boulad számára. A poklot pedig felejtsük el, mintha nem is létezne. Besorol azon humanista liberális gondolkodók közé, akik azt mondják, hogy Isten annyira jó, nem ítéli el a bűnös embert, a pokol nincs is. Istent nőiesíti, azt mondja elsősorban anya, így nem is ítélkezhet. Feltűnően sokat foglalkozik írásaiban a szerelemmel és szexualitással, dicséri az indiai tantrikus jógát, a szexualitással való kísérletezés istentelen gyakorlatát. Azt reméli, hogy a feltámadott életben lesz szerelem és szexualitás. Boulad nagyon népszerű korunkban, ahogy Chardin is igen keresett olvasmány pedig „más evangéliumot” hirdetnek.

A mai is élő Hans Küng katolikus teológus, a valóságos feltámadást elutasítja, bár korábbi könyveiben a feltámadottról dicsérően ír. A nagy világvallások közötti békét keresi, amiről olvashattuk, hogy „hamis béke”, mert a megváltó Krisztus egy út lesz a többi között, mintha mindenki a saját vallásában üdvözülhetne anélkül, hogy ismerné Jézust, kerülhetne mennyországába. Ő is ünnepli a tudományt és az evolúciót, és a korábban ezt elutasító egyházat kárhoztatja. Elítéli a tekintélyre való hivatkozást és ilyen könyv a Biblia. A természettudomány istenítése mellett, a történeti bibliakritika tudományát is élteti, amiről tudjuk, hogy mennyire megingatta a hitet a Bibliában, mint Isten ihletett igéjében. Ő is elutasítja a közvetlen Isten általi teremtést, és a bűnbeesését. A teremtés számára „metaforikus képes beszéd”, a csodák nem léteznek, mert a természeti törvényeket Isten sem lépheti át. Az egyes próféták történeteit „népi elbeszélésnek” tartja. A Bibliában leírt apokalipszis csupán metaforikus kép, elutasítja a tisztítótüzet és az örök pokol létezését is.

Karl Rahner főként az egyházreformok terén tevékenykedett, sok jó javaslatot tett, ami manapság válik realitássá. Teológiája klasszikusnak tűnik, bár tartalmaz liberális elemeket. A „teremtés művében lévő iszonyatról” ír, amivel hasonló gondolatot fogalmaz meg, mint Chardin, ahol a teremtésben van a Rossz. A világvallásokról pedig azt állítja, hogy bennük is ott van Jézus Krisztus. A formális tekintélyt elveti, a pápát lehet bírálni. Az evangéliummal ellentétes téziseket nem fogalmaz meg, mint az előbb felsorolt teológusok.

Volt egy magyar katolikus pap, piarista tanár Bulányi György, aki liberális teológiai tanokat hirdetett. Ma is vannak követői pedig veszélyes téves teológiát képvisel. Jézust csak, mint tanítót tekinti, elutasítja véres áldozatát a bűnök eltörlésére. Jézus szerinte nem azért jött, hogy vérével kiengesztelje Istent, csak, mint tanító jelentős, akit követni kell egyre nagyobb tudatossággal, az ember tulajdonképpen önmagát váltja meg. Pál megváltástanát teljes egészében elutasítja, csakúgy, mint az Ószövetséget. Ezzel az üdvösségtörténetet megcsonkítja, elutasítva az ősatyákat, Isten üdvösségtervének előkészítését is elvetve, csakúgy, mint a prófétákat. Az ehhez hasonló felfogásból alakult ki a XX. századi felfogás, mely azt kérdezi: Kinek kell Ilyen isten? (ti. aki halálra adja a Fiát?) Ez bejutott mára a katolikus teológiába a hittanképzésekbe, de ott van minden liberális elhajló gyülekezetben, akik Istent ma humanizálni akarják. Ezzel Bulányi is „más evangéliumot” hirdetett, amitől óva intettek bennünket az apostolok, mert a gonosztól van.

Végül egy zsidó rabbi könyvéről kell szólnunk(Kushner, Harold: Amikor rossz dolgok történnek jó emberekkel), ami igen népszerű keresztény körökben is. Tagadja Isten mindenhatóságát, törődését az emberrel, és az imára adott választ. Isten, tehetetlenül nézi a káoszt, nem áll hatalmában és nem is képes rá, hogy beavatkozzon. Bár a „választott nép” közül való, tagadja ő is a bibliai csodákat. Felteszi a kérdést, hogy mire való az ima és a vallás? Azt válaszolja, nem azért imádkozunk, hogy rátaláljunk Istenre, hanem hogy közösségben legyünk. Teljesen elveti a segítségkérő imát ennek nincs értelme, Isten korlátai miatt, mert ő sem hághatja át a természeti törvényeket. Végső kérdése az, megbocsátunk e Istennek, hogy ilyen tökéletlen világot teremtett? Nem jut el annak megértéséig, amit az Ószövetség végig hangsúlyoz, hogy ok-okozat van, az emberi bűn okozza az ember szenvedéseit.  

Azt látjuk, hogy XX-XXI. századra a zsidó kereszténységben, legyen az protestáns, katolikus, zsidó tévtanok, eretnekségek alakultak ki a teológiában. Örülhetünk, ha találunk még szigeteket, ahol a „más evangélium” fertőzése még nem ért el. Keresnünk kell ezeket a helyeket, és bármi történjen, ragaszkodnunk kell a bibliai Igéhez, az eredeti evangéliumhoz. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten számon fogja tőlünk kérni, tévtanokra hallgattunk e vagy hűséggel ragaszkodtunk e Igéjéhez, ami a Szentírásban van.