Naponta
százak halnak meg a koronavírusban, emberek tízezrei pedig bezártságban élnek,
nagy szenvedésben. Ilyenkor felmerül bennünk, hogy Isten miért nem segít,
egyáltalán tud segíteni, vagy tétlenül nézi a szenvedést? Vagy Isten nevelni
akar bennünket, most valamit meg kell tanulnunk ebben a nagy szenvedésben? Talán
soha nem látott bűnökben van az emberiség, aminek büntetése a csapás?
Próbáljunk meg minderre válaszolni, ami bizony nem könnyű, és igen különböző
véleményeket olvashatunk.
Isten beavatkozik a természeti törvényekbe
Jézus tanítóévei alatt folyamatosan
gyógyított. Erről azt mondta „az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e
dolgokat”(Ján14,9-10) E szerint a gyógyítás Isten munkája, mert „Isten
cselekszik”(Ján6,38). Mi ebben az ember része? Ő csak él, eszik, iszik,
dolgozik, családot alapít, teszi az élet dolgait, és váratlanul rátörnek
betegségek, amiben ő vétlen? Talán a rendszer hibája, Isten teremtett egy olyan
világot, amiben az ember vétlen áldozat? A mai liberális posztmodern világban
ezzel a véleménnyel is találkozunk, főként liberális teológusok munkáiban, ahol
rendszerhiba, a teremtés anomáliája az emberi szenvedés. E szerint Isten káoszt
teremtett és ő is csak sajnálkozva nézi a szenvedő embert. Szerintük Isten nem
avatkozik be, ő sem tudja megváltoztatni a természeti törvényeket. Az
Ószövetség ezzel szemben azt mondja, „meggyógyítja a megtört szívűeket és
bekötözi a sebeiket”(Zsolt147,3). Ugyanez az Újszövetségben: „Az Úr lelke van
rajtam. Ő küldött el, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, és hogy
bejelentsem azt, hogy a foglyok szabadon bocsáttatnak, a vakok látni
fognak…”(Luk4, 18-19.)
Láthatjuk,
hogy a Biblia a liberális toposzok ellenkezőjét mondja az Ószövetségtől kezdve,
Jézus meg egyenesen cselekszi, tehát nagyon is beavatkozik a természeti
törvényekbe. Ugyanezt teszik apostolai és a mai főként karizmatikus pünkösdi
gyógyítók, ahol a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák járnak, főként
afrikai missziós területeken, ahol a hit még elementáris, élő.
Az bizonyos, hogy nem Isten helyez
betegséget az emberre, ő meggyógyítja azt. „Az én nevemben (Jézus) ördögöket
űznek… betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak”(Mk16, 15-18) „Beteg e valaki
közületek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette,
megkenvén őt olajjal az Úr nevében.”(Jak5,14-16) E szerint az imádság éppolyan
hatékony, mint a felkent, kézzel gyógyító tevékenysége. De meghallgattatik e
mindig az ima? Kell e mindig gyógyulást kérni? Az is a Bibliában szerepel, „ha
tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni”(2Tim2,12) ez bizony azt jelenti, hogy a
szenvedés felvállalása magasabb jutalommal jár. Ennek szép példái napjainkban
az olasz papok, akik közül már 50 meghalt. Egy közülük kifejezetten
felajánlotta az életét, egy fiatalabbnak adva át a lélegeztető gépet. A többiek
naponta járták a fertőzött területeket, látogatták a haldoklókat, hogy nekik
vigaszt és feloldozást adjanak, míg végül ők is életüket adták másokért. Ennél
pedig nincs nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja másokért, ahogy
ezt a példát nekünk Jézus megadta.
Isten most tanít bennünket?
A Biblia írja „mert akit szeret, az
Úr megdorgálja”(Zsid, 12,6) Vajon Isten, nevelő célzattal helyez betegséget az
emberre? Jób esetében azt látjuk, hogy nem Isten tesz ilyet, hanem megengedi az
ördögnek, hogy romlást vigyen az életébe. Ez viszont a hűség próbája volt, de
még itt sem Isten helyezett betegséget Jóbra. Csak megengedte a sátánnak, de
végül „eltávolította Jóbról a csapást”. Sokszor halljuk, hogy „ebből sokat
tanultam”. Mégiscsak nevel Isten betegséggel? Valószínű az igazság az, hogy
Isten megengedi, hogy szenvedj, míg fel nem ismered bűnödet és abba nem hagyod,
de nem ő tette rád. Az alkoholista mája tönkremegy, és csak magát okolhatja, és
hiába imádkozik, ha bűnét nem hagyja el. Másrészt Pió atyánál találunk egy
zseniális történetet a kisgyermekről és kézimunkázó anyjáról. A gyerek a
kiszsámolyon ül, csak a fonákját látja a munkának, az összevissza csomókat.
Amikor rákérdez, miért csinál édesanyja csúnya csomókat, megmutatja neki a
színét, a csodás mintázatot. Az atya azzal zárja történetét, hogy „Mi
mindannyian a kis zsámolyon ülünk”. Mi pedig csak remélhetjük, hogy egyszer
meglátjuk a színét is, azaz Isten csodálatos tervét velünk.
Gyógyulás bűnfelismeréssel
„Aki bűneinket maga vitte fel
testében a fára, hogy a bűnöknek meghallván, az igazságnak éljünk: a kinek
sebeivel gyógyultatok meg”(1Pét2,24) Ebben az Igében is együtt szerepel a bűn
és gyógyulás, Jézus megváltása által. Ő vette el a bűneinket, felvitte a
keresztfára, hogy elhagyjuk bűneinket és meggyógyuljunk. Ez szinkronban van
azzal, amit az Ószövetség és Emmerick Anna Katalin mondott, hogy „a bűn
megtestesülése a betegség”. A bűnfelismerés és bűnelhagyás is benne van
(bűnöknek meghallván), mint a betegségből gyógyulás záloga. A bűnös életből az
ő sebei árán tudunk kikerülni. Ne feledjük, amikor gyógyított, egyben
megváltotta az embert bűneiből is azzal az elvárással, hogy „ne vétkezz többé”.
A gyógyulás záloga Jézus vére, a mi részünkről pedig a bűn felismerése és
elhagyása. Ezzel akár mindenki meggyógyulhatna, ha felismerné mivel vétkezett
és nem követné el többé, bocsánatot kérve bűnbánatot tartana.
Junghoz a híres pszichiáterhez elment egy
férfi mentális panaszokkal. Jung kikérdezte az életét, amiből kiderült, hogy
van egy barátnője, aki szűkös fizetéséből minden évben gyűjtöget annyit, hogy ő
elmehessen nyaralni, teszi ezt abban a reményben, hogy elveszi feleségül. A
férfinek esze ágában sem volt elvenni a nőt, de nyugodt szívvel nyaralt a
pénzén. Mikor a pszichiáter rámutatott a morális bukfencre, a férfi
megsértődött, nem ment többé. Csak fel kellett volna ismernie a bűnt és
meggyógyult volna, de nem ezt választotta. Vajon hányan kerülünk ilyen
csapdába? Csak fel kellene ismerni a bűnünket és meggyógyulnánk, de mi
képtelenek vagyunk erre.
Hajszolt
életünkben most a megállással hátha felismerjük, hogy a nagy mammon a pénz
uralkodik rajtunk, meglátjuk mit tettünk a természettel, a vizeinkkel, a
levegővel, ételeinkkel, mit tettünk a családdal, hová jutottunk nagy liberális
szabadságunkban.
És
meggyógyulunk.
Párizsban
és más nagyvárosokban annyira lecsökkent a zajszint, hogy csak a madarak éneke
hallatszik. Hátha ebben a nagy csendben, Isten hangját is meghalljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése